„Egy sima hétköznapot kellene tudni összehozni” – Feldühödött ellenzéki szavazók nyilatkoztak a hirado.hu-nak V. Naszályi Márta romboló városvezetéséről

 

Botrány van kilátásban a budavári lakások kezelésének ügyében. A V. Naszályi Márta által vezetett I. kerületben egyértelmű társadalmi kísérlet zajlik. A tét: túlélheti-e a Vár politikai hovatartozástól független közössége a városvezetés ámokfutását. A hirado.hu több olyan ellenzéki, liberális beállítottságú, a kerület ügyeit és múltját jól ismerő lakossal beszélt, aki saját politikai oldala által támadva és megalázva érzi magát, és úgy gondolja, hogy a polgármester asszony balos pártkomisszárként osztja mindkét irányba a legprimitívebb ellenzéki propagandát.

A Vár lakásállományát a rendszerváltás óta rendezetlen viszonyok jellemzik. A szocializmus alatt minden lakás állami tulajdonban volt. A privatizáció időszakában a nagy értékű, műemléknek nyilvánított lakásokat nem piacosították, az ide bejegyzett lakók nem vásárolhatták meg, hanem bérleti szerződéssel, nyomott áron az önkormányzattól bérelték tovább ezeket – a felújításaikkal pedig az önkormányzati vagyont növelték. Most, a járványkrízis alatt V. Naszályi Márta felül kívánja vizsgáltatni az eddigi szociális alapú bérleti szerződéseket, illetve a bérlők keresetét.

Ennek következményeképpen számos lakót úgynevezett költségelvű bérleti díj megfizetésére kötelezné a Budavári Önkormányzat,

s akár a triplájára is emelheti a bérleti díjat azok számára is, akik a törvényi szabályozás miatt, önhibájukon kívül nem tudták saját tulajdonként megvásárolni az általuk használt lakást.

A határozat életbe lépése a bérlők többségének komoly anyagi terhet jelentene. Arról nem is beszélve, hogy ez a lépés a lakások „csereértékét” is drasztikusan csökkentené, ami becsapdázná, bérleményükhöz kötné és a városvezetés döntéseivel szemben kiszolgáltatottá tenné az I. kerületi lakosokat.

A V. Naszályi Márta által dirigált városvezetés direkt politikai okokból – a régi iskola módszerei szerint – szociális uszítással próbálja keresztülverni akaratát a Várban élő polgárokon, akik egyszeriben feláldozható szerepben találták magukat. Az általunk megkérdezett helyiek közül többen úgy érzik, hogy a készülő lakásrendelet bosszú a Vár lakói ellen.

Velük azért bánnak így, mert a városvezető balliberális elit szerint kormánypárti szavazók, nem kár értük. A másik, szimbolikus jelentőségű és ideológiai alapú tervezet szerint a megüresedő és jelenleg üresen álló önkormányzati műemléki bérlakásokba hajléktalan, alacsony jövedelmű és krízishelyzetben lévő embereket költöztetnének. Ezzel egyértelműen átalakítva a városrész összképét,

megbontva a Várban lakók erős közösségét.

Az általunk megkérdezett, névtelenséget kérő lakók szerint V. Naszályi Márta becsapta a helyieket, azaz több mint ezer itt élő családot, köztük a saját szavazóit. Az önkormányzati választásokon a kerületi ellenzékre szavazott bérlők felhívták a figyelmünket arra, hogy még a visszafogottabb vélemények szerint is szükség lenne a nyilvános bocsánatkérésre, de szép számmal akadnak olyanok is, akik nem szeretnék a kerület vezetőjeként látni V. Naszályi Mártát.

Ők már megbánták, hogy rá adták le szavazatukat. Mint mondták, a megszegett ígéreteket nehezen felejtik el az itt élő emberek, a szociális demagógiába ágyazott kampányolást pedig soha.

Az pedig megbocsáthatatlan, hogy városlakó és városlakó között generálnak feszültséget politikai haszonszerzés céljából. Soha nem fordult még elő, hogy egy polgármester hajtóvadászatot indítson az itt élőkre. Belesápadunk, ha V. Naszályi Facebook-oldalán megnyilvánuló kommentelők sorait olvassuk, olyan fokú indokolatlan gyűlölet irányul felénk

– magyarázza egy másik megszólalónk, kiemelve a polgármester férjét, aki elmondása szerint előszeretettel oktatja ki a számára nem szimpatikus kommentelőket.

Az önmagát szintén ellenzéki szavazóként meghatározó lakó kifogásolta azt is, hogy választási kampányában V. Naszályi Márta az új lakásügyek rendezése alatt megígérte, lehetővé teszi a Vár műemlék lakásainak megvásárlását.

Megválasztása után azonban a polgármester 180 fokos fordulatot téve közölte, hogy erről szó sem lehet, ám az új lakásrendeletben majd a duplájára-triplájára emeli a lakbért. A legfelháborítóbb érvelés szerint a Várban önhibájukon kívül bérleti jogviszonyba ragadt bérlők megkárosítják a kerület többi lakóját azzal, hogy túl sokba kerül az itt lakásuk” – fogalmazott a bérlő.

Megjegyezte: ez az érvelés tendenciaszerűnek mutatkozik a budapesti ellenzéki városvezetők körében:

Niedermüller Péter, a VII. kerület jelenlegi vezetője hasonló tervekkel állt elő Erzsébetvárosban, míg Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester a helyi autótulajdonosokat „démonizálta”, amikor a parkolási díj emelésének ágyazott meg.

A budai Várban lakó egyik bérlő nehezményezte azt is, hogy V. Naszályi lankadatlan harci kedvvel veti bele magát a Bayer Zsolt ellen évek óta zajló lejárató hadjáratba, amit valamiféle szabadságharcnak gondol a Fidesz ellen. Az itt élők véleménye szerint viszont „akadnának fontosabb tennivalók is, mint ez a permanens csetepaté a vár fenegyerekével, de a polgármester asszony prioritásai máshol vannak. A csata állása pillanatnyilag döntetlen, V. Naszályi Márta nem tudta bebizonyítani, hogy Bayer Zsolt bármivel is megkárosította a kerületet, nyilván azért, mert a lakáscsereügyletekben az önkormányzat soha nem jut pénzhez, hiszen ezek az ügyletek tipikusan magánszemélyek között köttetnek, az önkormányzat mint tulajdonos jóváhagyásával”.

Ugyanez a lakó elárulta, többször is összefutott a várnegyedben Bayerrel, és bár „enyhén szólva nem állnak egy politikai barikádon”, a kerület aktuális ügyeiben, illetve V. Naszály konsternáló működésével kapcsolatban nincsen vita közöttük. (Ismeretes, Bayer Zsoltot azzal támadták, hogy a lakástörvény előírásait megkerülve, színlelt szerződéssel jutott lakáshoz a Várban – a szerk.)

A megszólaló lakók szerint egyértelmű társadalompolitikai elképzelés áll a meglebegtetett tervek mögött:

újmarxista egyenlősítősdi. A polgármester asszony ténykedése röviden talán úgy foglalható össze, hogy pártja nagypolitikai célkitűzéseinek megfelelő, újmarxista eszméit szeretné helyi viszonyokra ültetni és érvényesíteni – ezek egyike a lakásügy, de például az alapjövedelem ügye is – de ezek az adaptációs kísérletek nemcsak a várnegyed bérlői körében verik ki a biztosítékot, hanem hosszú távon is károsak, és nem is működnek”.

Egyébként a liberális beállítottságú lakóknak elsősorban nem a szociális jellegű intézkedések felvetésével van problémája, hanem azzal a „végtelenül vérlázító, nem vállalható stílussal”, amit nap mint nap tapasztalnak a polgármester és csatolt testrészeinek közösségi felületein.

A Várban lakók „beáldozhatónak” érzik magukat, olyanoknak, „akiknek a szavazata nem számít” az ellenzéki városvezetésnek.

Az Isten mentsen meg minket attól, hogy kormányváltás esetén V. Naszályi Márta komolyabb feladatkörhöz jusson, mert polgármesterként is éppen eleget rongál

– fogalmaz egyikük, aki szerint a polgármester asszony azzal a demagóg, támadó kommunikációval él, hogy a felülvizsgálati tervvel „kisöpörhetik a Fidesz-közeli mutyistákat a Várból”.

Ezzel a „végtelenül ostoba, a városrész sajátosságait figyelmen kívül hagyó, azt megtagadó politikai kommunikációval folyamatosan rombolják az itt élő, sokféle pártállású, lokálpatrióta és összetartó közösséget”. Egy másik lakó elárulja, számára „nagyon fájdalmas megélni”, hogy egy „zavaros ideológiák mentén romboló polgármesternek” van kiszolgáltatva, aki – az eddigi tevékenységéből ítélve – nemcsak a praktikus városvezetéshez nem ért, nemcsak egy költségvetési rendeletet nem képes a törvényeknek megfelelően elkészíteni és kihirdetni, de a polgármesteri hivatás vagy egy közösség szolgálatának alapelveivel sincs tisztában.

A parkolási díjak emelése, az érvelés, miszerint az autósok sokba kerülnek a nem autósoknak, nyomasztóan hat ebben a mindenki számára kiszolgáltatott vírushelyzetben

– magyarázza egy bosszús bérlő. Mint mondja, az előző városvezetés ideje alatt „kialakult egy egyensúlyi állapot, amelyben még egy felújítási hullám is elért minket, még azt is megkockáztatom, ha máshogy alakul a kampány, a kormánypárt nem veszíti el a kerületet”.

A Vár politikai ügyeit, botrányait jól ismerő lakó pedig úgy gondolja: „a budaiakat – és általában a választópolgárokat – nem megnevelni, megváltoztatni kell, hanem hagyni őket élni, teret adni a minőségi, normális polgári (a szó eredeti értelmében) életükhöz. A »szolgáltató önkormányzat« tipikusan liberális-baloldali elképzelés egyébként, kis »hivatallal«, kevesebb bürokráciával, a közszolgálatra alapozva. Ehelyett V. Naszályi Márta egy felduzzasztott csapattal, hülyeségek mikromenedzselésével idegesíti az itt élőket. Nehezen hiszem el, hogy képes a kerület vezetésére, ha egy kutyatulajdonosokat figyelmeztető tábla megalkotásán ügyködnek hónapokig több városházi »arculati szakértő« bevonásával.

Többen az itt lakó ellenzéki szavazók közül azt állítják, hogy

a kerület más balos-liberális kerületekhez hasonlóan belesüppedhet egyfajta kaotikus állapotba, ahol parttalan viták mellett nem épül semmi, nem oldódnak meg az ügyek, hülyeségeken meetingelnek, és lakossági konzultáció keretében ügyintézik a kutyapiszokzacskókat”.

Egyikük még hozzáfűzi: „ahogy Bödőcs Tibi mondja: egy sima hétköznapot kellene tudni összehozni – jelenleg ezt nehezen hisszük el a polgármesternek. A facebookos varázslás nem városvezetés”.

A lakásügyekkel, szociális intézkedésekkel kapcsolatos indulatok okán megkerestük az I. kerületi városvezetést is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ kérdéseinkre.

A címlapfotó illusztráció.