Többen maradtak az állami egészségügyben, mint azt korábban hitték

 

Március 1-jével az egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka, több mint 106 ezer szakember választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, a kilépés mellett az előzetes adatokhoz képest jóval kevesebben, alig négyezren döntöttek – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) szerdán.

Azt írták, a végső adatok beérkezésével megállapítható, hogy a korábban összesítettnél is kevesebben – az egészségügyi dolgozók alig 3,7 százaléka – döntöttek úgy, hogy távoznak az állami struktúrából. Ezzel párhuzamosan – szerdáig – csaknem 700 új belépő is érkezett a rendszerbe.

Hangsúlyozták, hogy a betegellátás mindenhol biztosított.


Az Okfő közölte: a korábbi jogviszony a törvény szerint március 1-jével szűnt meg, és a jelenleg kieső dolgozói létszám nem haladja meg az éves fluktuáció időarányos részét. Jelenleg felmérik, hogy a dolgozók mely szakmai területekről távoztak – írták.

Kiemelték, azzal, hogy csaknem 700-an érkeztek a rendszerbe „a magyar orvosok, szakdolgozók és egészségügyben dolgozók szakmai elkötelezettségének köszönhetően a betegellátást veszélyeztető helyzet sehol nem állt elő”, csak egy-egy intézménynél merült fel „átmeneti humánerőforrás-hiány”. Az intézményvezetők tájékoztatása szerint belső átcsoportosítással mindenütt képesek kezelni a helyzetet – olvasható az Okfő közleményében.

Hozzátették: a szervezet folytatja a tárgyalásokat az ágazat dolgozóival, szakmai szervezeteivel a felmerülő kérdések tisztázásáért.

Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató keddi sajtótájékoztatóján – a hétfő esti adatok alapján – azt mondta: az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését, de ez az arány akár 96 százalékig is felmehet.