Milliókat bukhatnak a cégek, ha nem védik szellemitulajdon-portfóliójukat

 

Egyre több vállalkozás, kutatóintézet, egyetem figyel szellemi tulajdonára, mert felismerték, hogy jelentős gazdasági és versenyelőnyt jelent egy jól megtervezett szellemitulajdon-portfólió, stratégia – hangsúlyozta Pomázi Gyula a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke hétfőn a hivatal 125 éves jubileumi ünnepségén.

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke beszédet mond a 125 éves Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala online jubileumi ünnepségén a Budapest Music Centerben 
(Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Hozzátette, a hivatal törekszik arra, hogy tudatosítsa a szellemitulajdon-védelem fontosságát az ötletét megvalósítani és hasznosítani kívánó vállalkozásokban, emberekben, hiszen az elmúlt években a vállalkozások kevésbé voltak tudatosak e tekintetben.

Pomázi Gyula rámutatott, hogy míg a nagyvállalatoknak, a fejlett országok kis- és középvállalkozóinak alapvetés levédetni szellemi tulajdonukat, addig Magyarországon a vállalkozások akár milliókat is veszíthetnek azzal, hogy nem használják ki ezt a lehetőséget.

A koronavírus miatti gazdasági visszaesés után pedig komoly lehetőséget jelenthet a vállalkozásoknak, ha cégüket különböző oltalmakkal erősítik meg

– jegyezte meg az elnök.

Pomázi Gyula kifejtette, oltalom meglétével a versenyképességet lehet növelni, az 1895-ben elfogadott szabadalmi törvény egyik legfontosabb célja volt, hogy megóvja a gazdasági eredményeket, védje a feltalálókat, vállalkozásokat.

Mark Getty üzletember néhány évvel ezelőtti kijelentésére utalva – mely szerint a 21. század olaja az IP, vagyis a szellemi tulajdon – Pomázi Gyula elmondta, a 20. században sokan a természeti kincsek kiaknázásából gazdagodtak meg, manapság az ötletek kiaknázása az egyik legkelendőbb, és a legtöbb pénzt hozó árucikk.

Az elnök kitért arra, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nemcsak jelentős múlttal bír, de működése most is előremutató, mert csak így képes segíteni a magyar gazdaság fejlődését. Fontosnak nevezte az elnök, hogy a folyamatok modernizációjával a hivatal felkészüljön a digitalizáció térnyerésére, és kiemelt feladatnak tekintik az e-ügyintézés fejlesztését.

Az elnök szólt arról is,

hogy a közösségi médiafelületek szerzői jogra vonatkozó szabályozása is a hivatalhoz tartozik.

Beszédének zárásában Pomázi Gyula megköszönte a hivatal dolgozóinak és előző vezetőinek – köztük Schmidt Józsefnek, a hivatal első elnökének, Schuster Rudolfnak, Schilling Zoltánnak, Perédi Károlynak, Bendzsel Miklósnak, Luszcz Viktornak – a munkáját.

A 125 éves jubileumát ünneplő Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát videóüzenetben köszöntötték nemzetközi szervezetek vezetői.