×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Az iskola nélkül nehezen ismerhetné meg a fiatal generáció a kommunizmust

 

Egyre fontosabb lesz az iskolarendszer szerepe abban, hogy a fiatalok megismerjék a kommunista diktatúrákkal kapcsolatos információkat, mert már nincsenek olyan közvetlen társadalmi élmények, amelyeket szüleiktől, nagyszüleiktől átvehetnének – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke csütörtökön, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a közmédiának adott nyilatkozatában.

Kövér Lászlót azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Rákóczi Szövetség, az Országgyűlés Hivatala és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából közös online megemlékezést szervezett középiskolásoknak Magyarországon és a határon túl is.

A házelnök szerint

hosszú időn keresztül a családi, nemzedéki emlékezet az iskolarendszer nélkül is megoldotta azt a problémát, hogy a fiatal generációk átéljék a szüleik, nagyszüleik múltját, életét, élményeit, és ezeken keresztül azokat az értékeket is, amelyek alapján az élet élhető tud lenni egyáltalán.

Mi már olyan generáció vagyunk – nem beszélve a gyerekeinkről, unokáinkról – akik békében születtek és békében nőhettek fel, semmilyen társadalmi kataklizma, háború nem fenyegette az életünket – mutatott rá. Szerinte ezért hatványozottan fontos megszerezni azt a védekezőképességet, oltóanyagot, ami a jövőben bármely nem kívánt társadalmi esemény esetén valamilyen szintű védelmet nyújt.

Úgy vélte: itt az iskolarendszer egyre fontosabb lesz. „Különös tekintettel arra, hogy a fiatalok a mai világban, mai információáramlás feltételei közepette a szinte másodpercenként változó valósághoz vannak hozzákötve, és

egyszerűen ki vannak ragadva abból a történelmi dimenzióból, amiben még a mi generációnk is benne gyökerezett

– fogalmazott.

Hangsúlyozta: már nincsenek olyan közvetlen társadalmi élmények, amelyeket át lehetne a szülőktől, nagyszülőktől venni, ezért muszáj, hogy a könyvekből és az internetből megszerezhető ismeretekre hagyatkozzunk.

A házelnök azt is fontosnak nevezte, hogy ezeket az ismereteket valaki összefüggésében el tudja helyezni, és rá tudjon mutatni arra, hogy ma is vannak ugyanolyan veszélyes, emberellenes, ordas eszmék, mint amilyenek a nagyszüleink vagy dédszüleink idejében felforgatták a világot, és jó, hogyha ezeket időben észrevesszük annak érdekében, hogy tudjunk ellene küzdeni.

A címlapfotó illusztráció.