Látta ezt a férfit? Körözik a garázda tüntetőt

 

Vádat emelt az ügyészség a 2018 decemberi, Parlament előtti kormányellenes tüntetés egyik részvevője ellen. A férfi a vád szerint kukákat gyújtott fel és kidöntött egy közlekedési táblát – így tiltakozott a munka törvénykönyvének módosítása ellen. Hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt három másik ügyben is eljárás folyik ellene. Egyelőre nem tudja a rendőrség, hogy hol tartózkodik, így elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Kövekkel, üvegekkel és füstbombákkal dobálták a tüntetők a Parlament épületét védő rendőröket 2018 decemberében. A Munka Törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozva összetörték és felgyújtották az ország karácsonyfája alá tett, szegény sorsú gyermekeknek szánt szánkókat.

A tüntetők megrongáltak egy rendőrautót is. A tüntetés egyik hangadója Kurucz Koppány Krisztián volt, aki a demonstráció után, másnap hajnalban társaival együtt kukákat gyújtott fel és kidöntött egy közlekedési táblát. A férfi ellen az ügyészség most vádat emelt – hangzott el az M1 Híradójában.


„A kerületi ügyészség az ügyben garázdaság minősített esete miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. És a vádlottal szemben pénzbüntetés, valamint közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta” – mondta Bagoly Bettina a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Kurucz Koppány Krisztián ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt, három másik ügyben is nyomoznak. Mivel a férfi jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, elfogató parancsot adtak ki ellene.