Embercsempészéssel akarta ledolgozni tartozását

 

Embercsempészés miatt vádat emelt a Kalocsai Járási Ügyészség két szerb férfi ellen, aki társaival, bérelt autókkal 15 iraki illegális bevándorlót akart Ausztriába szállítani – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint az egyik szerb férfi embercsempészéssel akarta ledolgozni 1500 eurós adósságát, ezért elfogadta ismerőse ajánlatát, és 2019. november 10-én az esti órákban társaival Vaskúton, a szeméttelep mellett tizenöt iraki férfit vett fel három bérelt autóba.

Néhány kilométer után azonban egyikük járműve lesodródott az útról és fennakadt a magas útpadkán. A szerb sofőrök az elakadt járművet és a migránsokat is otthagyva elmenekültek. Másnap hajnalban visszatértek, és egyikük autójába hét, egy újonnan szerzett másik autóba nyolc külföldit ültettek át, majd folytatták útjukat. Harmadik társuk – aki szökésben van – előfutóként biztosította haladásukat.


A Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi portyaszolgálata az M9-es autópályán megpróbálta megállítani a járműveket, de a vádlottak el tudtak menekülni, majd később egy benzinkúton kirakták a migránsokat.

Az ügyészség a két szerb férfit minősített embercsempészéssel vádolja, és börtönbüntetés kiszabását, valamint magyarországi kiutasításukat indítványozza. A letartóztatásban lévő vádlottak ügyében a Kalocsai Járásbíróság dönt.

A címlapfotó illusztráció.