A baloldal soha nem becsülte meg a nyugdíjasokat Halász szerint

 

A baloldal, amikor kormányon volt, csak sanyargatta a nyugdíjasokat, soha nem becsülték őket, válság idején is csak elvettek tőlük – mondta a Fidesz-frakció szóvivője videónyilatkozatában, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Halász János kiemelte: Gyurcsány Ferenc és a baloldal elvett az idősektől egyhavi nyugdíjat, hagyta elértéktelenedni a nyugdíjakat, háromszorosára emelte a gáz árát, duplájára az áram árát és az élelmiszerek áfáját. Még az orvosi ellátást is fizetőssé akarták tenni az időseknek a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésével – közölte.

Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP kormányzása óta garantált az inflációkövető nyugdíjemelés. Az idősek megélhetését a mai napig védik rezsicsökkentéssel, emellett rezsiutalvánnyal és nyugdíjprémiummal is segítették őket az elmúlt években – mondta.


A politikus kitért rá: februárban megkezdődik a baloldal által elvett 13. havi nyugdíj visszaépítése is, pénteken már elkezdik kézbesíteni ennek első részletét, ami 2,6 millió idős embert érint.

Úgy vélte, a nyugdíjasok a bajban nem számíthatnak a baloldalra, ezzel szemben a Fidesz-KDNP megbecsüli az időseket és a koronavírus-járvány okozta válságban is segíti őket a 13. havi nyugdíj visszaépítésével.

A címlapfotó illusztráció.