Lufinak bizonyult Karácsony Gergely lobbiszervezete

 

Nagy reményeket fűzött Karácsony Gergely a Szabad Városok Szövetsége néven indított lobbiszervezetéhez, de szövetséget még csak be sem jegyeztették civil szervezetként. Az SZVSZ egyik célja az volt, hogy az uniós forrásokat az állam helyett közvetlenül a helyhatóságok kapják, de kezdeményezés kifulladni látszik – írta a Magyar Nemzet szerdai számában.

A Szabad Városok Szövetsége tavaly nyáron tartott utoljára sajtótájékoztatót és aktivitása leginkább a közösségi médiában tett kormányzati bírálatokból áll – írja a lap. A júliusi találkozón főleg a fővárosi kerületvezetők vettek részt. A megyei jogú városokat az Érdet vezető Csőzik László képviselte.

A lap írása szerint egy éve még tíz megyei jogú város polgármestere írta alá a Szabad Városok Szövetsége kiáltványát önkormányzatokat érintő változások elleni tiltakozásban,


Emlékeztettek hogy a Karácsony Gergely kezdeményezésére 2019 végén a V4-es fővárosok bevonásával nemzetközivé tették a kezdeményezést, ám az SZVSZ Európai Bizottságnak címzett 2020 decemberi levelét már csak Varsó első embere írta alá.

A Magyar Nemzet összegzése szerint a baloldal vezette önkormányzatok sem tartják megfelelő lobbiszervezetnek. Miskolc DK-s vezetője Veres Pál azt mondta, hogy az utóbbi időben személyesen nem vett részt egyeztetésen a Szabad Városok Szövetségével, s konkrét megállapodásról sincs információja.

A kormányzati elvonásokat bíráló Gödöllő első embere, Gémesi György úgy reagált, hogy csak az általa vezetett Magyar Önkormányzatok Szövetsége nevében tud nyilatkozni

Tatabánya első embere Szűcsné Posztovics Ilona sem tudott konkrétumokat mondani a szervezet munkájáról, mint mondta, saját költségvetésükkel vannak elfoglalva.