Végre kezd felpörögni az oltási kampány

 

Napról napra bővül és végre kezd felpörögni az oltási kampány. Bár még mindig gondot okoz, hogy kis mennyiséget küldenek a gyártók, de legalább már több irányból. Elkezdték kiszállítani a brit AstraZeneca vakcinát, ezekkel a hét második felében a 60 évesnél nem idősebb, krónikus betegeket oltják majd a háziorvosok. Közben az is kiderült, hogy az első 2800 adag Szputnyik V vakcina a budapesti kórházi oltópontokra kerül: háziorvosok választják majd ki, hogy kik kapnak belőle – hangzott el az M1 Híradójában.

(Fotó: Nemzeti Fotótár/Vajda János)

Debrecenbe összesen kilencven ampulla vakcinát szállítottak a Pfizer, a Moderna és kedden az első AstraZeneca vakcinájából. A mennyiség négyszázötven ember beoltására elég. Ennél a vakcinánál is két részből áll az oltás: a második adagot az elsőt követő negyedok héten adják be.


Injekciós tűket és fecskendőket is szállítottak Szombathelyre az ötven ampulla vakcina mellett, melyeket Vas megyében ötszázan kapják meg a következő napokban.

A brit vakcinát könnyű szállítani és tárolni, mert bontatlan állapotban hat hónapig, felbontás után pedig 48 óráig őrzi meg a minőségét,

így ideális a háziorvosi felhasználásra.

Kedden a Heves megyei kormányhivatalba is szállítottak vakcinát, az ampullákat ellenőrizték, majd hűtőszekrénybe tették. A harminc ampulla brit oltóanyaggal kilencven praxisban háromszáz olyan krónikus beteget oltanak be, akik már regisztráltak.

A háziorvosoknál van már az a lista, amelyen azok szerepelnek, akiket beoltanak ezzel a vakcinával.

A sorrendet a kor és a betegségek alapján állították össze. Figyelembe vették egyebek mellett a szív- és érrendszeri, a krónikus tüdő- vagy a daganatos betegséget is, de a cukorbetegek és a szervátültetésen átesettek is AstraZeneca gyógyszergyártó vakcináját kapják meg.

Budapesten a kedd reggeli ellenőrzés után hűtőkamrába vitték, majd napközben már szét is osztották 720 budapesti praxisba az oltóanyagot. Praxisonként tíz embert oltanak be a háziorvosok, azaz a héten hétezer-kétszázan kapnak a brit vakcinából a fővárosban.

Hamarosan már nemcsak az AstraZeneca és a Moderna vakcinájával,

hanem Magyarországon elsőként az orosz Szputnyik V-vel is oltanak Budapesten.

A háziorvosok jelölik ki azt az öt-öt embert praxisonként, akiket a kórházi oltópontokon oltanak majd be.

A vakcinát azok kaphatják meg, akiknek nincs krónikus betegsége. A szükséges információkat pedig minden orvos megkapja.


Napokon belül újabb szállítmány érkezik az AstraZenecától Magyarországra – mondta Szijjártó Péter azután, hogy online tárgyalt Jeremy Hunt brit külügyminiszterrel. Szijjártó Péter arról beszélt:

a kormány továbbra is szégyenteljesnek tartja, hogy az Európai Unió heteket, hónapokat várt az oltóanyag engedélyezésével.

Ha ezt korábban megtették volna, akkor Magyarország is előrébb járhatna az oltással.

Február 6-án jött legutóbb AstraZeneca, és február 13-án érkezik a következő adag az oltóanyagukból, hogyha minden a menetrend szerint alakul. Azt látjuk, hogy a britek rendelkeznek ma a legnagyobb számú és legdiverzifikáltabb oltóanyagkészlettel. Magyarország ebben az esetben is természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban be tudjuk oltani a magyar embereket” – mondta Szijjártó.


Úgy tervezi a kormány, hogy az idei érettségi vizsgákat is rendben meg lehet tartani, természetesen a biztonsági intézkedések mellett – erről beszélt a köznevelésért felelős államtitkár. Maruzsa Zoltán azt kérte, hogy

a tanárok közül minél többen regisztráljanak az oltásra, hogy a lehető leghamarabb védelmet kapjanak.

Arra kérem az oktatási intézmények vezetőit, pedagógusokat – mondta Maruzsa –, hogy az általuk vezetett intézményekben minél nagyobb számban regisztráljanak a védelmet jelentő oltásra. Természetesen azonnal sor kerül az érintettek, a jelentkezők oltására. A köznevelésben 195 ezer pedagógus, illetve nevelést, oktatást közvetlenül segítő kolléga dolgozik, közülük eddig valamivel több mint 51 ezren regisztráltak az oltásra, ez kicsivel több mint 26 százalék


Újabb Pfizer-szállítmány érkezett, több mint negyvenezer embernek elegendő oltás. Ezt a fajtát eddig csak a kórházi oltópontokon használták, mostantól azonban a háziorvosok is kapnak az ampullákból, és a regisztrált idős embereket olthatják be vele, a központilag kapott, életkor szerinti lista alapján.

A hetedik Pfizer-szállítmány érkezett a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba, ami összesen 3510 ember oltására elég. Ott jelenleg az egészségügyi dolgozók második körös oltása zajlik.

A kecskeméti oltópontokon eddig 8930 vakcinát adtak be, és 4000-et pedig a megye további kórházaiban kaptak meg a jogosultak. A tömeges oltásra is felkészült a kórház, 40 oltópontot tudnak majd kialakítani, ha érkezik elegendő oltóanyag.

A Kaposi Mór Oktatókórházba is megérkeztek a Pfizer ampullái. Ellenőrzés után a háromtálcányi adagot mínusz 82 fokos hűtőbe tették. A megyében több oltóponton összehangoltan adják be az injekciókat.

Újabb három tálcával kapott a székesfehérvári kórház is, ezzel összesen 13 tálcányi oltóanyag érkezett az intézménybe, ami hétezer-ötszáz ember oltására elegendő mennyiség eddig.

A Pécsi Klinikai Központ is kapott a keddi országos Pfizer-szállítmányból, 4680 adag oltóanyagot.  Győrbe 390, Szegedre 585 ampulla oltóanyag érkezett, amelyeket máris elkezdtek felhasználni. A fővárosba az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe is érkezett a keddi szállítmányból.

Az eddig beérkezett Pfizer vakcinákat csak az oltópontokon kaphatták meg a regisztráltak. A kedden beérkezett csaknem 85 500 vakcinából már a háziorvosok is olthatnak.

Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, a regisztrált beolthatók listáját az orvosok ismét megkapják, hogy a rendelőkben meg tudják szervezni a legidősebbek oltását.

A címlapfotó illusztráció.