„Toleránsék meg is kezdik a tisztogatást” – kirúgták a Pinceszínház igazgatóját

 

Azonnal hatállyal felbontotta a ferencvárosi önkormányzat a Pinceszínház igazgatójának szerződését. Azok után döntött így az ellenzéki vezetésű kerület, hogy kiderült: Soós Péter, a Pinceszínház – eddigi – igazgatója tanítani fog a megújuló Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Baranyi Krisztina polgármester szerint nem politikai okból küldték el az igazgatót, hanem azért mert nem jelentette be, hogy máshol is munkát vállal – közölte az M1 Híradója.


Azonnal hatállyal bontotta fel Soós Péter, a ferencvárosi Pinceszínház igazgatójának szerződését Baranyi Krisztina a IX. kerület polgármestere. Az ügy előzménye, hogy a menesztett színidirektor január 1-től óraadó tanári állást vállalt a megújuló Színház és Filmművészeti Egyetemen.


A kerületi vezető Facebook oldalán számolt be döntéséről, ahol azt írta: „Soós Péter elismerte, hogy már 2021. január elsejével szerződése van az SZFE-vel, amiről nem tájékoztatta az önkormányzatot. Mivel ehhez nemhogy nem járultunk hozzá, de nem is tudtunk róla, ezért munkaviszonyát a szerződésszegés miatt azonnali hatályú felmondással megszüntettem” – írta Baranyi Krisztina.

Múlt hét szombaton szivárgott ki egy lista az SZFE leendő tanárairól. Soós Pétert ezután hívatták be Baranyi Krisztina irodájába,

ahol a kerületvezető közölte vele: „az ügynek következménye lesz, de ne gondolja, hogy politikai döntés, szigorúan csak jogi.” A szakember ezután kapta meg felmondólevelét, amelyben Baranyi Krisztina azt írta: „magatartása a munkáltatói jogkör gyakorlójánál bizalomvesztést eredményezett.

Soós Péter az M1-nek azt mondta:

az elbocsájtás váratlanul érte, de azért voltak előjelei.

„Őszintén szólva arra számítottam, hogy valamilyen enyhébb büntetéssel fog zárulni ez a konfliktus. Már menet közben érzetem én, hogy darázsfészekbe nyúltam nem is csak a városvezetés reakcióiból, hanem így a környezetem reakcióiból arra következtettem, hogy azért a lehetőségek között bizony az is benne van, hogy engem elbocsájt a munkáltatóm” – tette hozzá.

A témában az M1 megkereste Baranyi Krisztina hivatalát. Azt kérdezték: Miért történt pontosan a szerződésbontás? Volt-e hasonlóra példa már korábban a mostani városvezetés idején? Miben nyilvánul meg az Ön által hivatkozott bizalomvesztés? Adásukig azonban nem érkezett válasz megkeresésükre.

A pestisracok.hu ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldali polgármester, bár formálisan valóban

munkajogi okra hivatkozik, azt azonban a közösségi oldalán sem felejtette megemlíteni, hogy Soós Péter a „Vidnyánszky-féle” SZFE-re ment tanítani.

Tavaly szeptemberben kezdett tiltakozni a Színház és Filmművészeti Egyetem újraszervezés ellen a diákok egy része az intézményt irányító kuratóriumot Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója vezeti. A tiltakozó diákok mellett – más baloldali politikusokhoz hasonlóan – Baranyi Krisztina is többször kiállt.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a közösségi oldalán azt írta: „Szemkilövető Feri pár hete nyíltan azzal fenyegette meg Vidnyánszky Attilát és társait, hogy földönfutók lesznek.” Dömötör Csaba úgy fogalmazott: „toleránsék nem csak a levegőbe beszélnek, meg is kezdik a tisztogatást."