Törvényes, átlátható működés felé terelik a techcégeket

 

Törvényjavaslat készül a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról. Konzultálva a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról – tudatta Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán kedden.

Közölte: semmi mást nem szeretnének elérni a nagy techcégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést, semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik.


Varga Judit azt írta, Magyarország továbbra is együttműködik az unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, de az elmúlt időszak eseményei megmutatták, hogy gyorsabban kell lépnünk az emberek védelme érdekében. Hiszen ma már önkényesen bárki lekapcsolható az online térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül. Lekapcsolhatók a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, kis- és nagyvállalatok, valamint állami vezetők is – fogalmazott a miniszter.

Elkezdjük❗️ ? Konzultálva a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal...

Közzétette: Varga Judit – 2021. január 26., kedd

A szándékos, ideológiai vagy üzleti érdekből történő digitális károkozás Magyarországon sem maradhat többé következmények nélkül – írta Varga Judit. Hozzátette: a szabadságot ritkán adják ajándékba. Most a digitális szabadságért is meg kell küzdenünk! Hajrá, Magyarország! – olvasható az igazságügyi miniszter bejegyzésében.

A címlapfotó illusztráció.