×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Történelmi, több mint négymilliárdos kormánytámogatás az agráriumnak

 

A magyar kormány 2010 óta azt vallja, hogy a vidék megerősödése számos előnyt, lehetőséget hordoz; az elmúlt évek gazdasági növekedése pedig lehetővé tette, hogy a kormány 2027-ig 4265 milliárd forintos támogatást, az előző ciklus összegének háromszorosát fordítsa az agrárium támogatására – mondta az agrárminiszter a mandiner.hu-n csütörtökön megjelent interjúban.

Nagy István agrárminiszter (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Nagy István ismét történelmi léptékűnek nevezte a támogatást, és leszögezte, hogy a helyi gazdaságok erősödése megtartó erővel bír. „Megélhetést találnak az emberek, a fiatalok sosem tapasztalt lehetőségekhez jutnak” – mondta.

Meghatározó szerepet szánunk az agráriumnak a hazai gazdaság és Magyarország megújulásában. Érdemes azt is tudni, hogy a külkereskedelmi többletnek több mint a felét az agrár- és élelmiszeripar termeli ki” – emelte ki a miniszter.

Nagy István megerősítette, hogy az összeg arányaiban is egyedülálló:

2021-től – a korábbi évek 17,5 százaléka helyett – 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít a kormány az uniós vidékfejlesztési források mellé.

A forrást szavai szerint beruházásokra, infrastrukturális fejlesztésekre, technológiai korszerűsítésre fordítanák, és emellett jelentős mértékű uniós forrást, 3272 milliárd forintot területalapú támogatásként a földhasználóknak osztanak ki.

Hangsúlyozta, hogy emellett továbbra is működni fog a Magyar Falu program, valamint a falusi csok kiterjesztése is zajlik. „Szintén a vidéki életminőség javulását fogja majd eredményezni, hogy elindíthatjuk a települési közintézmények fejlesztési programját is” – mondta.

Hozzátette: „célunk, hogy megmutassuk a fiataloknak, hogy vidéken élni trendi. Mi a kormányzattal azon is dolgozunk, hogy ezt a megfelelő támogatások juttatásával bebizonyíthassuk az ifjúságnak. Szeretnénk elérni, hogy külföld helyett alternatíva lehessen számukra is a magyar vidék”.

Arról is beszélt Nagy István, hogy

a koronavírus-járvány megmutatta, az autóipar vagy a légiközlekedés megállhat, ám a mezőgazdaság soha.

Ez újra felértékelődött, és szavai szerint az újrainduló gazdaság hajtóereje lehet.

Megemlítette azt is, hogy a magyar agrárium a pandémia idején kiemelkedő eredményeket ért el: a mezőgazdaság kibocsátásának folyó áron számolt növekedése 2020-ban tovább folytatódott, értéke 2953 milliárd forint volt, 4,1 százalékkal több, mint egy éve. Az EU-s átlag eközben 1,4 százalékos csökkenés volt.

A mezőgazdasági termelés jövedelmezősége is jelentősen növekedett tavaly, a nettó vállalkozói jövedelem 14,9 százalékkal emelkedett amely a harmadik legjobb eredmény az unióban Litvánia és Írország után. Az agrárexport 2020. január-októberben 1,9 százalékkal meghaladta a 2019. évi azonos értéket, a külkereskedelmi többlet 3,0 százalékkal növekedett – sorolta.

A Településfásítási Programról a miniszter elmondta, hogy eddig 12 ezer fát ültettek, ezt meg fogják duplázni, a program folytatására egymilliárd forintot fordítanak.