Milliárdokat bukik Karácsony rossz döntései miatt Budapest

 

Óriási a drágulás a Lánchíd felújításánál – így látja a kormány. Gulyás Gergely számításai szerint 5,5 milliárddal több pénzt fizet a főváros annál, mintha a Tarlós István idején kiírt közbeszerzésre érkezett ajánlatot fogadta volna el. Ráadásul több pénzért kevesebbet kap Budapest, ugyanis egyszerűsítették a terveket – hangzott el az M1 Híradójában.


Városszerte az utcákra kihelyezett óriásplakátokon hirdeti a főpolgármester, hogy szerinte a kormány megszorításokkal sanyargatja a Fővárosi Önkormányzatot. Miközben Karácsony Gergely hétfőn a pénzhiányról szóló plakátok mellett pózolt, a főváros hosszú hónapok után kihirdette, hogy melyik cég és mennyiért újíthatja fel a Lánchidat.


Az állítólag szűkös költségvetési keret ellenére az új terv ötmilliárd forinttal drágább összegről szól, mint az eredeti projekt. A nyertes az az A-Híd Zrt. lett, amelyik már Tarlós István idején is pályázott.

Tarlós István a pályázatok túlárazottsága miatt vonta vissza a kiírást. Most Karácsony Gergelyék ismét ezt a céget választották, annak ellenére, hogy a cég a főváros által fizetett előleg összegét is megemelte: a Fővárosi Önkormányzat az eredeti összeg hatvanszorosát, több mint négymilliárd forintot fizethet nekik.

És nem csak a Lánchíd felújításánál jár rosszabbul a főváros az eredeti terveknél.

Hétfőn derült ki az is, hogy a Karácsony Gergely-féle városvezetés a közlekedési eszközök reklámhelyeinek értékesítésén is milliárdokat bukhatott. A Világgazdaság arról írt, hogy az egyik francia cég négy éven át havi 142 millió forintot fizetett volna azért, hogy a tömegközlekedési eszközök reklámhelyein hirdessen.

A baloldali városvezetés azonban ellehetetlenítette a megállapodást, amivel csak idén 1,7 milliárd forintnyi bevételtől esett el. Bár a Világgazdaság információi szerint Karácsony Gergely most már újra tárgyalna a céggel, ám az a késlekedés miatt elállt az ajánlattól.

Mindeközben Karácsony Gergely csütörtökön is költségvetési hiányról beszélt egy online tájékoztatón. „Nagyjából nyolcvanmilliárdról beszélünk, ami hiányzik, amit pótolni kell, amit tartalékok feléléséből próbálunk megtenni” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely a Kormányinfón úgy fogalmazott:

a főváros úgy hivatkozik pénzhiányra, hogy közben két kézzel szórja a pénzt.

„Csak az elmúlt évben a főváros bevétele ahelyett, hogy 1,7 milliárd forint lett volna, ehelyett 600 millió forint volt a reklámfelületek értékesítéséből. És ráadásul a Közbeszerzési Döntőbizottság is százmillió forintos bírsággal sújtotta a fővárost, és tegyük hozzá, hogy a bíróság is ezt az eljárását a fővárosnak jogellenesnek minősítette. Tehát a főváros egyfelől pénzhiányra panaszkodik, másfelől a jogszabályokat sértő módon két kézzel szórja a pénzt” – fogalmazott a miniszter.

Gulyás Gergely ugyanakkor leszögezte: a kormány továbbra is biztosítja a főváros számára a Lánchíd felújítására vállalt hatmilliárd forintos hozzájárulást.