Gyász: elhunyt Miskolc volt polgármestere

 

Hosszan tartó betegség után, hétfő este 56 éves korában elhunyt Kriza Ákos, Miskolc korábbi fideszes polgármestere – közölte a politikus özvegye a család nevében.

Kriza Ákos 1997-ben csatlakozott a Fideszhez, első politikai megbízatását akkor kapta, amikor a megyei választmányba bekerült. 2002-ben a megyei közgyűlés tagja lett, majd 2002–2006 között az egészségügyi bizottság elnöki tisztét látta el.

A miskolci polgármesteri hivatal közleményében felidézte, hogy az egykori polgármester Nagyváradon született 1965-ben, felsőfokú tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán végezte, onnan indult el az orvos-közgazdászi, egészségügyi menedzseri pályán.

Miskolcon 1990-ben telepedett le, általános orvosi diplomája megszerzése után. Fül-orr-gégész szakvizsgáját letéve a diósgyőri kórházban dolgozott klinikai orvosként, majd családorvosként folytatta munkáját. 1999-től a Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Egészségügyi Központ orvos igazgatója volt egészen 2010-es polgármesterré választásáig.

Hozzátették, hogy már ifjú korában is szívesen sportolt, tőrvívóként országos bajnoki címet szerzett, majd a dzsúdó felé fordult, a sportág szeretetét pedig továbbadta lányának, Annának is, aki cselgáncsban világbajnoki bronzérmet is szerzett az MVSI Miskolc sportolójaként.

Kriza Ákosban a nemzeti-konzervatív oldal az egyik meghatározó alakját, politikusát veszítette el, aki nemcsak kiváló orvos, intézményvezető és polgármester volt, de hűséges házastárs, két gyermek szerető édesapja, szüleiről gondoskodó gyermek, és igaz testvér is volt. Nyugodj békében!

– írta László Zsuzsanna a közleményben, hozzátéve: a temetésről a család később ad tájékoztatást.

Kriza Ákosról Orbán Viktor miniszterelnök közös fotóval emlékezett meg:

Jól harcoltál, Barátunk! Mindent köszönünk! Isten Veled!

Közzétette: Orbán Viktor – 2021. január 19., kedd

Varga Judit igazságügyi miniszter szintén Facebook-bejegyzésben búcsúzott a volt polgármestertől.

Mély megrendüléssel értesültem róla, hogy dr. Kriza Ákos, Miskolc volt polgármestere ma hajnalban elhunyt. Miskolciként és a Miskolci Egyetem kuratóriumi elnökeként is köszönöm szeretett városunkért, egyetemünkért végzett kitartó és lelkiismeretes munkáját. Nyugodj békében, Polgármester Úr!” – írta közösségi oldalán.

Mély megrendüléssel értesültem róla, hogy dr. Kriza Ákos, Miskolc volt polgármestere ma hajnalban elhunyt. Miskolciként…

Közzétette: Varga Judit – 2021. január 19., kedd

A polgármesteri címért elsőként 2006-ban indult az önkormányzati választásokon, majd 2010-ben, amikor is megnyerte a választást. Kriza Ákos 2019. augusztus 19-én jelentette be, hogy egészségügyi okokból nem indul újra a 2019-es önkormányzati választáson.

Kriza Ákost a Fidesz saját halottjának tekinti – olvasható a párt közösségi média bejegyzésében.