Orbán: az oltókapacitás jóval nagyobb, mint amennyi vakcina van

 

A 60 év feletti, krónikus betegekkel folytatódik az oltási terv. Erről is a Kossuth Rádióban beszélt a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette: eddig csaknem 106 ezer embert oltottak be, az oltókapacitás azonban jóval nagyobb, mint amennyi vakcina van. A kormányfő kiemelte, hogy a kínai vakcina tömegesen rendelkezésre áll, ahhoz viszont, hogy használni lehessen, még szükség van a magyar egészségügyi hatóságok engedélyére – hangzott el az M1 Híradójában.


„Vannak máshol is miniszterelnökök, akik hazafinak tartják magukat, és fontosabb a saját polgáraik egészsége meg élete, mint valami brüsszeli bürokrata véleménye”így reagált a miniszterelnök arra a felvetésre, hogy miért akadozik az Európai Unió közös vakcina beszerzési programja.


Orbán Viktor hozzátette: míg az unióból kilépett Egyesült Királyságban már a lakosság négy százalékát oltották be, addig ez a szám az Európai Unióban egy százalék alatt van.

A miniszterelnök az egészségügy felkészültségéről szólva kiemelte: egyetlen ember sem maradt ellátatlanul, és a rendszer nemzetközi összevetésben is megállja a helyét.

A kormányfő hozzátette: ha lenne elég vakcina akkor egy hétvégi napon akár félmillió embert is be lehetne oltani. „Azt tudom mondani, hogy az oltókapacitásunk jóval nagyobb, mint amennyi vakcinánk van. Tehát nem azért nem haladunk gyorsabban mert a magyar egészségügy ne tudna gyorsabban és tömegesebben oltani, hanem azért mert nincs elég vakcina.”

Magyarországon eddig csaknem 106 ezer embert oltottak be.

A miniszterelnök elmondta: az egészségügyi dolgozók és a szociális otthonok lakói után a harmadik ütemben a 60 év feletti krónikus betegek oltása következik majd. Az ő beoltásukkal szinte azonnal lehetne végezni, amint a magyar gyógyszerészeti hatóságok engedélyezik a kínai és az orosz vakcinák magyarországi alkalmazását.

Mint mondta, erre jó esély is van, és ha ez megtörténik, akkor például Kínából azonnal milliós mennyiségben érkezhet védőoltás Magyarországra.

A korlátozásokról szólva a kormányfő úgy fogalmazott: ha a brüsszeli oltóanyag-beszerzések ütemében haladunk, akkor nyár végén, ősszel lehet enyhítés. A kormány ezért tárgyal külön is más vakcinagyártókkal.

„Olyan gyorsan tudunk oltani, hogy a nyár előtt is, talán jóval a nyár előtt is visszakaphatjuk a régi életünket, de ez attól függ, hogy mennyi vakcinát tudunk szerezni, a hatóságaink milyen gyorsan futnak végig kellő körültekintéssel az előírt biztonsági protokollokon” – tette hozzá.

A napi adatokat értékelve Orbán Viktor azt mondta: többen gyógyulnak meg, mint amennyien elkapják a fertőzést, vagyis a járvány második hullámát sikerült megfékezni. Rossz hírnek nevezte ugyanakkor, hogy Európában sok helyen már a harmadik hullámmal küzdenek.