Kétmilliárddal támogatja a kormány bölcsődei férőhelyek bővítését

 

Mintegy kétmilliárd forint keretösszegű pályázatot ír ki a kormány Pest megyei bölcsődei férőhelyek létrehozására – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán. A kormány a teljes szja-mentesség bevezetését fontolgatja a 25 év alatti fiataloknál, a miniszter erről későbbre ígért tájékoztatást.

Novák Katalin a közzétett videóban azt mondta, hogy az önkormányzati vagy egyházi fenntartók január 27-től február 26-ig adhatják be a pályázatokat. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimális összege 20 millió, maximális összege 600 millió forint.
A támogatással Pest megyében több száz bölcsődei férőhely jöhet létre – tette hozzá.


Jelenleg másfélszer annyi hely van

A miniszter kiemelte, hogy a kormány az elmúlt években 170 milliárd forinttal támogatta a bölcsődei férőhelyek bővítését, aminek eredményeként jelenleg másfélszer annyi hely van, mint 2010-ben.

A kormány a kisgyermekes családok helyzetének javítását szolgáló férőhelybővítés mellett folyamatosan növeli a bölcsődei dolgozók elismerését, és a bölcsődei finanszírozást is évről évre emeli – mondta Novák Katalin.

Teljes szja-mentesség a 25 év alatti fiataloknak

Novák Katalin egy újabb bejegyzésében azt írta, „teljes szja-mentességet vezetünk be a 25 év alatti fiataloknál, melynek részleteiről hamarosan itt, a Facebook-oldalamon adok bővebb tájékoztatást.”

A címlapfotó illusztráció.