Az 1914 és 1918 között tomboló első világháború lezárását hivatott konferencia 102 évvel ezelőtt 1919. január 18-án kezdte meg működését Versailles-ban.
A helyszínről elnevezett versailles-i békerendszer magában foglalta a németekkel kötött versailles-i békét, az osztrákokkal kötött Saint Germain-i szerződést, a bolgárokkal köttetett Neuillyi békét, a hazánkra kényszerített trianoni diktátumot, illetve az akkor még létező Oszmán Birodalommal kötött Sévres-i békeszerződést (ezt felváltotta az 1923 Lausanne-i, Törökországgal kötött béke).
A klasszicista stílusú versailles-i kastély tükörterme (Fotó: Nemzeti Fotótár/Horváth Tamás)
A Német Császárságot felváltotta a weimari köztársaság, jelentős hadi korlátozásokat vezettek be és óriási jóvátétel megfizetésére kötelezték a németeket. Ilyen körülmények között nem is csoda, hogy a nemzetiszocializmus gyökeret tudott verni az országban, hiszen
Weimar nem volt más, mint egy, a külföld által a német népre kényszerített liberális demokrata rendszer, mely idegen volt a német néplélek tekintélyelvű felfogásától.
Erre Hitler és társai rá is játszottak a „tőrdöfés-elmélettel”, mely értő fülekre talált az akkor német társadalomban.
Pontosan ez utóbbi ok miatt volt fontos, hogy a második világháborút már nem egy vasúti kocsiban aláírt fegyverszünettel, hanem Németország letarolásával zárták le: nyilvánvalóvá vált a német emberek számára, hogy nem egy bármilyen belső ellenség győzte le őket, hanem a szövetséges hatalmak.
Ausztria-Magyarország hivatalosan is feloszlott, a Habsburg örökös tartományok eltűntek, de a világtörténelemben példanélküli módon Ausztria vesztes országként területet nyert Magyarországtól (bár elveszítette Dél-Tirolt).
A magyarországi eseményeket tekintve – 1919 márciusáig a Károlyi-kormány volt hatalmon – optimistán tekintettek a tárgyalások elébe, azonban a vezető győztes hatalmak a demarkációs vonalak kijelölésével egyre nagyobb területek átadását követelték.
Károlyi azonban átjátszotta a hatalmat a Kun Béla-féle kommunistáknak akik a „dicsőséges 133 nap” alatt elhozták Közép-Európa legelső kommunista diktatúráját, amivel az antant nem volt hajlandó tárgyalni
és a Tanácsköztársaság a hazafias jelszavak alatt összegyűjtött Vörös Hadsereggel megkezdte az ellenállást a cseh nyomulással szemben.
A románok még ebben az évben támadást indítottak az ország ellen, nagy részét meg is szállták. Közben Clemenceau francia miniszterelnök jegyzéket küldött a kormányhoz, amelyben követelte, hogy a Vörös Hadsereget északon vonják vissza a határok mögé.
Budapest, 1919. augusztus eleje
A román királyi hadsereg katonái az Oktogonnál, akik az Antant tilalma ellenére bevonultak Budapestre és elkezdték lefegyverezni az ott állomásozó helyőrséget és munkászászlóaljakat. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Augusztus 18-án Horthy Miklós vállalta, hogy fegyveres erőkkel rendet tesz az országban. Ekkor, és a hadsereg visszavonása után kapott Magyarország meghívót a béketárgyalásokra.
A magyar delegáció végül 1920. január 5-én érkezhetett meg Párizsba, vezetője Apponyi Albert volt, főmegbízottjai Teleki Pál, Bethlen István, Somssich István, Zoltán Béla, Lers Vilmos és Popovics Sándor. Innen lehet ismerős sokaknak a vörös térkép kifejezés, amelyet Teleki Pál készített el, és vörös színnel jelöli a Kárpát-medencében élő magyarságot.
Mielőtt azonban megkezdődhetett volna az egyezkedés, a delegációt egy szállodába szállították, és házi őrizetben tartották, így nem vehettek részt a tanácskozásokon, csak később, január 16-án a béketervezet véglegesítése után adtak lehetőséget felszólalásra Apponyi Albert vezérszónoknak.
A megaláztatásokkal teli helyzet ellenére Apponyi erős beszédet intézett az antanthatalmak képviselőihez 3 nyelven, 2 órán át, 1 országért, de azok nem voltak hajlandóak változtatni a már általuk, Magyarország kihagyásával felállított tervezetükön.
A győztes hatalmaknak tulajdonképpen csak két megbízottra volt szüksége, akikkel aláíratták a szerződést.
Habár a magyar delegáció kérte a népszavazás lehetőségét az önrendelkezési és nemzetiségi elvekre hivatkozva, azt azonban február 6-án megtámadta Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia, illetve május 6-án a békekonferencia elnöke visszautasította a magyar küldöttség érveit.
Végül 1920. június 4-én, a Nagy-Trianon-palotában Benárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd írta alá a trianoni békediktátumot, ezzel pedig szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítását.
Lloyd George, Clemenceau és Wilson mennek a versailles-i Trianon palota felé (Fotó: Nemzeti Fotótár/Külföldi Képszolgálat)
Egy szovjet katona kitűzi a sarló-kalapácsos vörös lobogót Berlinben a Birodalmi Tanács épületére.