Elhunyt a Magyar Nemzet belpolitikai rovatvezető-helyettese

 

Swendt Pál 1964-ben született Budapesten – olvasható a Magyar Nemzet oldalán. 

A főiskolai tanulmányait követően gyakorlatilag folyamatosan a média környékén tevékenykedett, 2002-ben került először a Magyar Nemzethez. Kipróbálta magát a bulvár területén is, de visszatért a politikai újságíráshoz, előbb a Magyar Hírlapnál, majd ismét a Magyar Nemzetnél dolgozott.

A G-napot követően több tucat kollégájához hasonlóan a Napi Gazdasághoz ment, majd a Magyar Időknél folytatta mint belpolitikai szerkesztő, később pedig mint belpolitikai rovatvezető-helyettes – írták.

A szerkesztés mellett számos bűnügyi témát figyelemmel kísért, rengeteg cikket írt. A 2019-ben újrainduló Magyar Nemzet egyik alapembere volt. A Médianéző Központ tavaly a jó tollú újságírónak járó díjjal tüntette ki. Nemrég az Országos Polgárőr Szövetségtől átvehette a Polgárőrség Sajtódíját is.

Swendt Pált a Magyar Nemzet a saját halottjának tekinti.

A címlapfotó illusztráció.