×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újabb vakcinaszállítmány érkezett a Dél-pesti Centrumkórházba

 

Újabb Pfizer-BioNTech-vakcinaszállítmány érkezett a Dél-pesti Centrumkórházba, majd Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba, a Debreceni Egyetemre és a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba kedden – hangzott el az M1 csatornán.

Az M1 tudósításában elmondták: a vakcinából több budapesti kórházba is szállítottak. Tudatták azt is, hogy a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézetébe ezer ampulla érkezett.

Az oltóanyagot ott tárolják, és onnan szállítják majd az oltóhelyekre – fűzték hozzá.

Patyi Márta, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház kórházhigiénés osztályának főorvosa a közmédiának azt nyilatkozta, hogy az intézménybe kedden három tálca oltóanyag érkezett, amellyel körülbelül 3500 embert lehet beoltani.

A vakcinákat kamerával őrzött helyiségben, zárható mélyfagyasztó hűtőszekrényben tárolják -60 és -80 Celsius-fok között, egy biztonsági őr pedig folyamatosan figyeli a hűtőszekrény kijelzőjén a hőmérsékletet – ismertette.

Hozzátette: a kórházban eddig 2500 embert oltottak be.

Debrecenbe már a negyedik szállítmány érkezett meg a Pfizer-BioNTech vakcinájából kedden. Buchholcz Gyula egyetemi főgyógyszerész a műsorban elmondta: 2500 ember akítv immunizálásához elegendő vakcina érkezett.

Mint mondta, jelenleg 12 oltóhelyen oltanak, eddig 5-5,5 ezer ember kapta már meg az oltást, és a jövő hét elején megkapják a második oltást azok, akik karácsony után kapták meg a vakcinát.

Az M1 tudósítása szerint Győrbe is megérkezett az újabb, harmadik vakcinaszállítmány. Ide - mivel egy ampullából hat személyt lehet beoltani - 6600 adag érkezett.

A tudósítás szerint az első két szállítmányból a győri oltóponton több mint 3600 embert oltottak be, de további oltópontok is „beléptek": előbb a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház volt kijelölve oltásra, majd innen szállítottak a vakcinából Sopronba, Mosonmagyaróvárra, Csornára és Kapuvárra is, hogy az ottani egészségügyi dolgozókat helyben tudják beoltani.

A tájékoztatás szerint itt is felkészültek arra, hogy a karácsony után oltottak szerdától megkapják a második oltást is.