Amit ma a baloldal terrornak hív, az korábban békés tüntetés volt

 

Ami Amerikában ostrom és erőszakos támadás a demokrácia ellen, az Magyarországon az ellenzék politikusai szerint békés tüntetés. A washingtoni történéseket Gyurcsány Ferenc erőszaknak, újdonsült ellenzéki szövetségese, Fekete-Győr András pedig támadásnak minősítette. Az a Fekete-Győr András, aki éppen azért áll most bíróság előtt, mert 2018-ban füstbombával támadta meg az Országház épületét védő rendőröket.

 

2018 decemberében az amerikai fővárosban történtekhez hasonló események játszódtak le Budapesten. Miután a képviselők a Parlament üléstermében a munka törvénykönyvének módosításáról szavaztak, gyűlni kezdett az ellenzéki tömeg a Kossuth téren, hogy nemtetszését fejezze ki a döntéssel kapcsolatban. Az ellenzéki politikusok rövid memóriájára utal, hogy alig több mint két évvel a történtek után már nem emlékeznek arra, hogy a tüntetés hamar erőszakos megmozdulásba fordult. Az Országházat védő rendvédelmi erők felé folyamatosan repültek az üvegek, petárdák és füstbombák és csak a rendőrök felkészültségének volt köszönhető, hogy az ellenzéki erők nem tudtak betörni a Parlamentbe.


(Fotó: MTI/Mónus Márton)

Az erőszakos tüntetők között volt a Momentum elnöke, Fekete-Győr András is, aki később az ATV élő adásában is elismerte, hogy egy füstgránátot dobott a rendőrök közé. Viselkedését akkor azzal magyarázta, hogy a füstgránát szerinte esztétikus. „Nagyon szép nagy füstöt kreál, ez pedig az embereket nyilván még inkább lázba hozza, és ad egy hangulatot az egésznek” – mondta cinikusan a politikus, aki ezután azzal is lázította az embereket, hogy kövessék példáját.

A Momentum elnöke a Legfőbb Ügyészség épülete előtt tavaly ősszel tartott sajtótájékoztatóján már egészen másképp emlékezett a 2018-as eseményekre: „Egy játékboltban is kapható lila füstszóró eszközt ejtettem két rendőrsorfal közé.” Tegyük félre most azt a tényt, hogy a hirado.hu által akkor megkeresett játékboltok egyike sem árul füstszórót, füstbombát vagy füstgránátot, de az ügyészség által közzétett videófelvételen jól látható, hogy Fekete-Győr András körülbelül 20 méterről hajítja a gránátot a rendőrök közé.

 

 

A Momentum elnökét az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt gyanúsítottként hallgatta ki, de Fekete-Győr András panasszal élt a gyanúsítás ellen és nem tett vallomást. Most azonban megszólalt és a washingtoni eseményeket az amerikai Kongresszus megtámadásának nevezte, amely szerinte „logikus következménye” annak, amit Trump és köre az elmúlt négy évben művelt.

Az amerikai képviselőházban egy nő lelövésével és három másik ember halálával járó eseményeket Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és ellenzéki vezető úgy interpretálta, hogy a demokrácia elleni indulatos, erőszakos támadás történt. Íme a videó arról ahogy egy rendőr célzott lövéssel végez a fegyvertelen, 35 éves Ashli Babbittel, aki egyébként az amerikai légierő tagjaként négy különböző bevetésen, 14 éven keresztül szolgálta hazáját.

 

 

A baloldali politikusok sorából nem maradhatott ki Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára sem, aki szerint Trump hívei erőszakkal próbálták meg semmissé tenni a szabad választás végeredményét.

Politikusainknak nem volt nehéz dolguk muníciót szerezni megszólalásaikhoz, hiszen az egyik legnagyobb Trump ellenes amerikai hírcsatorna, a magát folyamatosan függetlennek mondó CNN élő adásban hívta az eseményeket terrortámadásnak, felkelésnek és a csőcselék lázadásának is.

Szinte szó szerint adta vissza a mondatokat a baloldal újdonsült szövetségesévé avanzsált Jobbikos Jakab Péter is. Szerinte Trump hívei törtek-zúztak. „Emberek haltak meg azért, mert egy bukott elnök nem tudott veszíteni.” Jakab tehát már odáig jutott, hogy a civil rendőr által lelőtt Ashli Babbitt halálát maga Donald Trump okozta.

A legnagyobbat mégis Kunhalmi Ágnes akarta mondani, akinek ezzel azonban sikerült leleplezni, hogy milyen gondolatok vezérlik az ellenzéki erőket. Az MSZP társelnöke szerint a Capitolium épületébe való behatolás elfogadhatatlan, a demokrácia értékeinek semmibe vételét jelenti. „Semmilyen eszköz nem megengedett arra, hogy a választásokon kinyilvánított népakaratot megváltoztassák. Ilyen cselekményt csak olyanok követnek el, akik diktatúrát vagy legalábbis autoriter rendszert akarnak bevezetni” – írja Facebook oldalán.

Most már legalább tudjuk, hogy mire készül hatalomra jutása esetén a baloldali összefogás.