Kiderült, esik-e még hó a hétvégén

 

A tél eddigi legkomolyabb hóesése volt, van a Dunántúlon. Hókáoszra nem kell gondolni, de a tél eddigi teljesítményéhez képest jelentős a 10–15 centiméteres hóréteg, ami a Dunántúli-dombokon, illetve a Bakonyban összegyűlt. A magasabban fekvő területeken lelassult a közlekedés, a meredekebb emelkedőkön több autó elakadt. A folytatás is télies lesz – hangzott el az M1 Híradójában.


Veszprémben péntek hajnalban kezdett havazni, kora délutánig csaknem tíz centiméter hó hullott. A helyiek azt mondják, várták már a havat, mert az utóbbi években nem volt benne részük.


Nem mindenki örült azonban a havazásnak. A lefagyott utakon több baleset történt, és kamionok is elakadtak. A 82-es főutat egy időre le kellett zárni a forgalom elől.

A járdák és az autók tisztításával indult a reggele a győrieknek. Zala megyében pedig több helyen lépésben haladt a forgalom,

miután rövid idő alatt csaknem 20 centiméter hó hullott.

A magyar közút szakemberei csütörtök óta végzik a síkosságmentesítést az érintett megyékben, és azt mondják: felkészültek a havazásra, de fontos, hogy a megváltozott körülményekhez az autósok is alkalmazkodjanak.

A délutáni órákra Somogy megyét is elérte a havazás, több helyen tíz centiméteres volt a hóréteg vastagsága. Az M1 meteorológusa szerint nem érdemes eltenni a hólapátokat, mert az átmeneti olvadás után vasárnap visszatérhet a havazás.

Az ország déli felében több helyen számíthatunk hóesésre, ott összefüggő hóréteg is kialakulhat vasárnap délutántól kezdve. Ez részben hétfőn is igaz lesz, a keleti megyék is kaphatnak ekkor már a fehér égi áldásból. Ez a csapadékrendszer várhatóan keddre hagyhatja majd el az országot

– mondta Tóth Tamás meteorológus.

A következő napokban is marad a télies időjárás, erősebb fagyokra és zúzmarás ködre is számítani kell. A hajnali órákban az ország egy-egy pontján akár  mínusz 10 fok is lehet.

A címlapfotó illusztráció.