Kapaszkodó 2.0 – Több száz gyerek kapott támogatást

 

Sikeresen zárult az év végén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON Hungária Csoport közös programja, amelynek célja a digitális oktatásból tavasszal kimaradt gyerekek felzárkóztatása volt, és ötmillió forinttal segítették a nehéz helyzetben élő családokat.

A segélyszervezet pénteki közleménye szerint több száz gyerek megsegítését célzó programban azoknak a sokgyermekes, nehéz helyzetben élő családoknak nyújtottak segítséget, amelyeknél a gyerekek nem, vagy csak részben tudtak részt venni a koronavírus-járvány miatt tavasszal bevezetett digitális oktatásban, mert nem álltak rendelkezésükre az ehhez szükséges digitális eszközök vagy hiányosak voltak a használatukhoz szükséges készségek, ismeretek.


A program keretében tizenkettő pedagógust szerződtettek a kijelölt falvakba, hogy segítsék a gyerekeket a lemaradások kezelésében.

Tájékoztattak arról is, a tanuláson kívül a Kapaszkodó 2.0 program részeként összesen 180 gyermek vehetett részt nekik szervezett élménynapokon is.

Az ismeretterjesztő és motiváló programokon a gyerekek új eszközöket próbálhattak ki, inspiráló tapasztalatokat szerezhettek és közelebb kerültek tanulótársaikhoz is, így könnyebben nyíltak meg az órákon is.

Az ötmilliós támogatást az E.ON Hungária nyújtotta.

A címlapfotó illusztráció.