Minden egyes sikerrel kecsegtető vakcinafejlesztésnél ott vagyunk, legyen az tőlünk nyugatra vagy keletre

 

A kormány 2021-ben is megvédi a magyar érdekeket – jelentette ki Szijjártó Péter a külgazdasági és külügyminiszter a MTI-nek hétfőn.

Szijjártó Péter azt mondta, 2020 egészen biztosan szerepelni fog minden történelemkönyvben a koronavírus-járvány és hatásai miatt, de ugyanez az idei évre is igaz lesz, ugyanis folytatódik a küzdelem a pandémia ellen.
A kormány idén is megvédi majd a magyar nemzeti érdekeket, és semmilyen nyomásgyakorlásnak nem fog engedni – tette hozzá. A miniszter úgy fogalmazott: továbbra is két lábon állunk az oltóanyag-beszerzés ügyében.


„Minden egyes sikerrel kecsegtető vakcinafejlesztésnél ott vagyunk, legyen az tőlünk nyugatra vagy keletre”

– mondta.

Hozzáfűzte: ha valahol a világon biztonságos oltóanyagot kísérleteznek ki, a kormány mindent megtesz azért, hogy az minél gyorsabban a magyar emberek rendelkezésére álljon.

Úgy vélekedett: egészen biztos, hogy a világjárvány mellett az illegális bevándorlás lesz a másik leglényegesebb kihívás idén. Brüsszel migrációbarát politikája folytatódik, ennek nyomán újabb migrációs nyomásra kell felkészülni.
A migrációs folyamatok sajnos már nemcsak kulturális és biztonsági kockázatot jelentenek majd, hanem járványügyit is – mondta Szijjártó.

Ezért a kormány idén is mindent megtesz az illegális bevándorlás ellen.

Megvédi a déli határt, valamint az álláspontját Brüsszelben: Magyarországra továbbra sem léphet be egyetlen migráns sem.

A kabinet továbbra is mindent megtesz a magyar munkahelyek védelméért – közölte. „Jelenleg 78 nagyvállalati beruházásért versenyzünk, és emellett újabb, több mint 300 milliárd forintnyi hitelt fogunk biztosítani azon magyar vállalatok számára, amelyek megpróbálják kihasználni a világgazdasági, világpiaci változásokból fakadó lehetőségeket” – közölte a tárcavezető.

Hiszen pontosan tudjuk, hogy a magyar gazdaság exportorientált: annál jobban teljesít, minél többet tudnak exportálni a magyar cégek. Ahhoz azonban, hogy a gazdaság jól teljesítsen, arra van szükség, hogy az emberek dolgozzanak, ehhez pedig meg kell védeni az egészségüket és a munkájukat – mondta Szijjártó Péter.