×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Czakó Gábor: Nem a keresztény értékek vannak bajban, hanem a társadalom

 

Jézus Krisztusnak senki nem árthat, mert nem képes akkorát szökkenni, hogy fölérjen hozzá – így fogalmazott Czakó Gábor Kossuth-díjas író, a nemzet művésze, aki interjúnkban kifejtette: a magyar valószínűleg a legnagyobb szókincsű nyelvek közé tartozik.

– Az év folyamán több olyan érdekes régészeti kutatás, lelet, tudományos eredmény is napvilágra került, amely megerősíti, aláhúzza a magyarság keleti, nem pedig „finnugor” őstörténetét, származását. Vajon e szemléletváltás egyben a nyelv eredetét, szerkezetét vizsgáló tudományok „rendszerváltását” is jelenti?

– Anyanyelvünk eredetének kérdése mára a 19. században erőteljesen megosztotta a honi nyelvtudományt. Az egyik tábor a magyar nyelv jellegzetességeiből indult ki. Ők a nyelv fejlődését a nyelv szerkezetéből és benső vonásaiból, sajátosságaiból vezették le. Czuczor Gergely és Fogarasi János két kiemelkedő alakja ennek a törekvésnek. E szellemiségben adta ki ez a szerzőpáros 1862-ben A magyar nyelv szótárát. A nyelvről alkotott elképzelésük egyébként egyezett a kor legnagyobb magyar tudósa, Bolyai János fölfogásával – akivel kapcsolatban is álltak. Egyúttal a nemzettel is: a tanult emberek ezrével küldték nekik nyelvi észrevételeiket. A magyar nyelv ugyanis „demokratikus”, mert minden érdeklődő vagy nyelvünket tanuló számára nyitott. Teljes szókincsét nem ismerjük pontosan, valószínűleg a legnagyobb szókincsű nyelvek közé tartozik. A másik tábor, a 19. században Hunfalvy Pállal kezdődő „finnugrista” irányzat a kezdetektől elutasítja ezeket a fölismeréseket.

– Az utóbbi időkben érdekes fogalomra bukkant – vagy fedezte föl, mint tudományt. Elmondaná, milyen összefüggések nyomán jutott a „nyelvrégészethez”, s hogy ez mit jelent?

– A nyelvrégészet azt jelenti, amit a szó: a nyelvben megbúvó értelmek, jelentések föltárását, hiszen a nyelv megőrzi a rajta áthaladó értesüléseket, sőt a suttyomban csatlakozott finom benyomásokat, hangulatokat, érzelmeket, gondolattársulásokat is. Abból a pofonegyszerű észrevételből indult ki hajdanában, hogy a nyelv mindenkori, erősen használt elemein nyomot hagy az idő. Itt építik, ott koptatják, amott elhajítják. Mélyásáskor olykor igen mulatságos, szellemes, vagy élesen gúnyos szavak, eszmék-mondatok kerülnek elő. Érzékelni-értékelni lehet keletkezésük korát, okát, módját – még regényt is lehet írni történetükből. A hagyományos régészet is sokat tanul az ilyesmiből.

– Mint író, a szavak művelője, bizonyára élénken követi, hogy bánunk „nyelvédesanyánkkal”.

– Potkasztosan!

– Az utóbbi időben érdekes, néha ijesztő változáson megy át a magyar nyelv: elmaradnak az igekötők, a névelők, mulatságos igyekezettel összeizzadt, idegen gyökű szavak terjednek, gyermekek sem kapnak gyakran magyar keresztnevet. Hogy értékelné ezeket a folyamatokat?

– Nem tetszenek. Azt sem kedvelem, miként a rossz tanárok szellemi szülőjét, a tudatlanságot sem. Mind úgy suttyan ki a divatból, mintha itt sem lett volna.

– Lengyelországban templomok megtámadásával, hisztérikus tömegjelenetekkel zárult a tavalyi év az abortusz ürügyén kiprovokált akciók során. Hogy látja a keresztény alapértékek helyzetét?

– Nem a keresztény értékek vannak bajban, hanem a társadalom. Szerencse, hogy Jézus Krisztusnak senki nem árthat, mert nem képes akkorát szökkenni, hogy fölérjen hozzá.

– A + című regényében – a Bocz Gyuláról mintázott Arcz János és Oroszlán János – mutat fel két megközelítést: a kereszténységtől eltávolodott és az élő Istennel művein keresztül közvetlen kapcsolatot kereső alkotóét. Hogy látja ezt a két életutat mai szemmel?

– Ugyanúgy. Ezek örök kérdések, örök alapállásai az embernek, helyesebben az Isten-ember viszonynak. Egyikünk előrébb jár, másikunk követni próbálja. Az Isten-ember viszony élő misztika, az ember törekvése a lét megértésére.

– Egy előadásában részletesen is kifejtette véleményét a tagadás civilizációjáról. Vajon az olyan tanulságok, mint a koronavírus-járvány, vagy az Egyesült Államokban történt és Európára is kiható események kizökkenthetik-e világunkat az alapértékek tagadásából?

– Nem tudom. Az ember erkölcsi mozgása mindig személyes erőket vet be. Ha nem teszi, akkor a mozgás is elhalványul. Erről a kérdésről nem lehet, legalábbis én nem tudok elvontan beszélni. Imádkozni kell sokat, ez az egyetlen út a transzcendenshez. De csak akkor járható, ha tényleg oda igyekszünk.