Orbán Viktor: 0-1-ről hoztuk a mérkőzést, mint a válogatott Izland ellen

 

Úgy hoztuk 0-1-ről a mérkőzést, mint a válogatott Izland ellen. Hónapok óta zajlottak késhegyre menő tárgyalások a németekkel. Magyarország és néhány tagállam véleménye szöges ellentétben állt az EU jövőjéről – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott exkluzív interjújában.

Az EU össze akarta kapcsolni a költségvetést a politikával

Megvan az unió következő hét éves költségvetése és hamarosan indulhat a helyreállítási alap kifizetése is.


Úgy hoztuk 0-1-ről a mérkőzést, mint a válogatott Izland ellen. Hónapok óta zajlottak késhegyre menő tárgyalások a németekkel. Magyarország és néhány tagállam véleménye szöges ellentétben állt az EU jövőjéről. Az Európai Parlament szeretné átvenni az Európai Unió irányítását az állam- és kormányfőktől – mondta Orbán Viktor.

Ez volt az európai dimenziója a konfliktusnak. Magyar szempontból a probléma gyökere az volt, hogy az EU össze akarta kapcsolni a költségvetést mindenféle bonyolult politikai törekvéssel – tette hozzá.

A miniszterelnök kiemelte, a lengyel bajtársaknak külön köszönetet kell mondani, mert lehet, hogy egyedül is elevickéltünk volna idáig, de egy nagy 40 milliós országgal azért mégiscsak könnyebben ment. A cseh államfő is azt mondta, hogy a közép-európai államoknak együtt kellene képviselniük a magyar-lengyel álláspontot.

Hangsúlyozta, ez nem egy, a többi tagállam felett aratott győzelem, hanem egy közös európai siker.

A fő döntéshozók a kormányfők

Az Európai Parlament át akartra venni az unió irányítását – jelentette ki a miniszterelnök utalva a testület minapi, az uniós költségvetéssel kapcsolatos határozatára.

Az uniós tisztviselők szerint Brüsszelben van az unió központja, a kormányfők szerint a nemzeti fővárosokban. Az alapszerződés kimondja, hogy a fő döntéshozók a kormányfők. Ez ellen harcol az EP. E mögött egy hálózat van, itt jönnek a képbe Sorosék – húzta alá. A milliárdos hálózatának erős pozíciói vannak az EP-ben. „Nevezzük ezt globális elitnek, ami bevette magát az EP-be”.

Át akarják venni a hatalmat a kormányfőktől. A nemzeti kormányokkal szemben a globális szervezetet akartak helyzetbe hozni.

A nyugati sajtóban nem hozták le a magyar véleményt

Az Európai Bizottság a megegyezés ellenére újabb migrációs paktumot tett le az asztalra.

Sokat gondolkodtam, hogy szabad-e egy miniszterelnöknek egyáltalán vitába szállni a világ legkorruptabb szereplőjével, de ha én nem teszem meg, akkor nem száll vele szembe senki – fogalmazott Orbán Viktor, aki el is küldte válaszírását ugyanoda, ahol Soros György cikke publikálásra került, de az online médiumnál azt már nem hozták le.

„Ő megtámadta az országot, én reagáltam, de ez már nem került nyilvánosságra náluk. Ez a nyugati sajtó” – fejtette ki a miniszterelnök.

Hangsúlyozta, hogy ami most történt Soros György részéről a magyar baloldal támogatásával, az túlment minden határon. Hazánk fia, de mindent megtesz azért, hogy ott ártson az országnak, ahol tud. Nem ülhetünk egy helyben védekezve, a magyar érdekeket komolyan kell védeni, de ez egyáltalán nem egyszerű.

„Most is bravúrra volt szükségem, hogy elhárítsam azt a sok milliárd eurós kárt, amit Magyarországnak akart okozni” - mondta a kormányfő.

 

Egy őrült terv

Holnap a gazdaságvédelmi intézkedésekről teszünk bejelentést, amik január 1-től léphetnek életbe.

Számolnunk kell azzal, hogy most sikerült jó megállapodást kötni a kormányfőkkel, így a pénzügyi kérdések betonbiztos lábakon állnak.

A nem gazdasági kérdésekben megmaradtak a véleménykülönbségek: „Ránk akarják erőltetni az álláspontjukat, lesz még harc”. Az egyik ilyen kérdés a migráció, az unió most akár 34 millió migránst betelepíteni és nekik lakást adni. „Ez egy örült terv”.

A másik a „gender-dolog”, amit a normális magyar ember nem is ért, hiszen az emberek 99 százalékát nem is érinti. Az apa nő az anya férfi, erről beszélni sem érdemes, mert ez természetes Magyarország, ahogy az is, hogy a házasság célja a gyermekvállalás. Ezek evidenciák.

Nyugaton a kivételekre alkotnak szabályt, nem lehet száz ember életét egy emberéhez igazítani. Ezekkel kapcsolatban alkotott fontos határozatokat a héten a parlament.

 

A számok nem romlanak

Hajnalban az operatív törzs ülésén kezdtünk, onnan is jövök, és nincsenek felszabadító erejű jó híreim. Azt tudom mondani, hogy a számok nem romlanak – mondta Orbán Viktor.

Azt gondolom, hogy jól felkészültünk a nyáron, a nemzeti konzultációval felmértük, hogy mire van szükség. Beszereztük a megfelelő eszközöket, így szerintem az egészségügy bírni fogja.

A fáradtság ilyenkor elkerülhetetlen, és a fáradtság után jön a fásultság, ami hibákhoz vezethet. Ez nem egyszerű helyzet.

Nyugat Európában nem látunk nagy javulást. A síeléssel kapcsolatban továbbra is azt kérte, hogy a magyarok maradjanak otthon.

December 27-én vagy 28-án esély van arra, hogy bekövetkezzenek a vakcinaoltások. Először a Dél-pesti Centrumkórházban oltják az egészségügyi dolgozókat, azt követően a megyei kórházak egészségügyi dolgozói jönnek.

Az egészségügyi dolgozókat a Dél-pesti Centrumkórházban és a megyei kórházakban oltják majd – közölte.

Hozzátette, kérni fogja az egészségügyben dolgozókat, hogy minél nagyobb számban oltassák be magukat, de rámutatott, hogy „ez egyáltalán nem általános vágy ebben a pillanatban”. Megjegyezte: nem szeretné feladni az oltás önkéntes jellegét, senkit sem szeretnének oltásra kényszeríteni, az egészségügyben dolgozóktól viszont azt szeretné kérni, védjék meg magukat.

A további oltásokról elmondta: a regisztrációnak lesz jelentősége, mert amikor tömegesen elérhetővé válik a vakcina, a regisztráció szerint fognak haladni. Ezért kérte az embereket az előjegyzésre.

 

A vírus elleni vakcina regisztráció „fut felfelé”

Jelenleg 35 ezer ember számára érkezik első körben Magyarországra a vakcina. A regisztrációnak lesz jelentősége, hiszen amikor tömeges lesz az oltás akkor számítani fog, hogy ki mikor regisztrált. Addig az operatív törzs terve lapján oltanak.

Ha egy hétvége alatt is be tudnánk oltani az egész országot, az oltási terv rendelkezésre áll, már csak a vakcina hiányzik.

Most az egészségügyi dolgozók számára lesz elegendő a vakcina.

 

Be kell érnünk idén kis karácsonnyal

Idén kis karácsony lesz. Mindenki a nagy karácsonyt szereti, mert az egy családi ünnep, amikor össze tudnak jönni a rokonok. Ez most egy nagy áldozat, amit meg kell hoznunk, mert ha úgy viselkedünk, ahogy szoktunk, amikor ráhozzuk a vírust a családra – mondta Orbán Viktor.

Hozzátette, talán húsvétkor már normális keretek között ünnepelhetünk.

A szenteste szabályairól még nem hoztak döntést, ezt a hétfői kormányülésen fogják megvitatni. A miniszterelnök annak örülne a legjobban, ha a szakemberek azt mondanák, hogy belefér az enyhítés, és meg lehetne azt is engedni, hogy a 10 fős beltéri összejövetelekbe ne kelljen beleszámolni a 14 éven aluli fiatalokat, mert akkor nagyobb esély lenne arra, hogy karácsonykor egyesülni tud a családok nagy része.

Holnap a gazdaságvédelmi akcióterv újabb bejelentéseivel érkezünk, utána pedig kiderül, hogy lehetnek-e enyhítések szenteste – zárta mondandóját a miniszterelnök.


A teljes műsor itt hallgatható meg.

A címlapfotó illusztráció.