Nem is gondolná, hol járt az első magyar trolibusz

 

Az első trolibuszjáratot Óbudán indították el 1933. december 16-án, a troli a Vörösvári út és az Óbudai temető között járt, és a 7-es jelzést viselte magán.

A troli elnevezést onnan kapta, hogy az első időkben a felsővezetéken található áramszedők helyett kis görgőkocsi futott, ami összekapcsolta a a járművet a vezetékkel. A görgőkocsi pedig angolul így hangzik: trolley.

Így lett, kicsit magyarosítva trolibusz a neve.


Budapest, 1950. január 21. Az első budapesti trolibuszjárat, a 70-es végállomásán az Erzsébet királyné útján (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/MAFIRT: Bartal Ferenc)

A trolik elterjedése az első világháború után kezdődött, elsőként Angliában. Eleinte nem vol túl népszerű, de az 1930-as évektől fokozatosan terjedt el az elektromos hajtású tömegközlekedési eszköz. Hiszen ezekben az években a felújításra szoruló villamosvágányok helyett inkább egyre több helyen elkezdték bevezetni a trolibuszokat, felhasználva a már meglévő villamos felsővezetékeket.

Magyarországon elsőként az 1910-es években jelentek meg a tömegközlekedésben a trolibuszok, elsőként Poprád és Ótátrafüred között.

A budapestiek az első trolibuszt 1933-ban vehették birtokba.

Összesen három busz állt rendelkezésükre, melyeknek egyenként 55 ember szállítására képes befogadótere volt.

Budapest ostroma alatt nemcsak a nyilvános telefonfülkék, hanem a trolibuszvonal is megsemmisült, és nem építették újjá. Ezután a járműveket tanulókocsinak használták, majd később 1953 és 1955 között álltak újra forgalomba.

Trolibuszok élete a második világháború után

A második világháborút követően az első trolivonalat 1949. december 21-én helyezték üzembe, Sztálin 70. születésnapján. Ez a trolibusz került a 10-es villamos helyére a Nagymező és a Király utcában. Innen ered a trolivonalak 70-nel kezdődő számozása.

Budapest, 1959. december 19. A 70-es troli a Majakovszkij utcában. Tíz évvel ezelőtt, 1949. december 21-én állították üzembe a Szovjetuniótól kapott első 27 trolibuszt. Azóta már Magyarországon is megkezdték a kocsik gyártását, s ma már 206 trolibusz közlekedik Budapesten (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Lajos György)

Innentől kezdve a szűk, kanyargós belvárosi utcákban már nem villamosok, hanem trolibuszok közlekedtek.

Budapest, 1952. április 2. Az első magyar gyártmányú Ikarus trolibusz – IK-60T – a Damjanich utcai garázs előtt áll. A troli a 70-es vonalán közlekedik (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Magyar Fotó: Botta Ferenc)

Budapest, 1962. augusztus 9. Szerelik a felsővezetéket – melyet, az Alkotmány ünnepére, augusztus 20-ra be is fejeznek – a Pongrácz úti új trolibusz garázs területén. A több millió forintos költséggel épülő létesítményben szeptemberre elkészülnek a szervizépületek, valamint a 200 kocsi befogadására alkalmas szabadtéri tároló. Az utolsó épületet és a javító csarnokot a tervek szerint jövőre adják át rendeltetésének (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Lajos György)

Budapest, 1956. április 13. Dózsa György úti látkép, háttérben a Műcsarnok (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Vadas Ernő)

 

(Címlapfotó: Nemzeti Fotótár/MTI Fotó/Magyar Fotó)