Négy helyszínen tartott házkutatást a rendőrség rémhírterjesztés és uszítás miatt

 

Vírusszkeptikus tartalmak hangadóinál tartott házkutatást a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf elmondta: a rendőrség folyamatosan figyeli a vírustagadó, vírusszkeptikus cikkeket, közléseket, állításokat, és amennyiben felmerül, hogy a közlés jogszabályba ütközik, eljárást indít.

Mint mondta, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több hete indított eljárást egy ilyen ügyben, és pénteken négy olyan személyhez köthető helyszínen tartottak házkutatást, akik a vírusszkeptikus tartalmak hangadói. A rendőrség az eljárást rémhírterjesztés miatt folytatja, de felmerül a hatósági rendelkezés elleni uszítás büntette is – tette hozzá. Négy helyszínen tartottak házkutatást, és adathordozókat foglaltak le.

Gál Kristóf a napi rendőrségi adatokat ismertette: csütörtökön a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 162, a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet szeptember 21-i hatályba lépése óta már 12 452 ember ellen intézkedtek a rendőrök.

A tízezer lakosúnál nagyobb település közterületén – az önkormányzati rendeletben elrendelt maszkviselési kötelezettség megszegése miatt – 209 ember ellen intézkedtek kedden. Közülük 25 embert figyelmeztetésben részesítettek, 68-at helyszíni bírsággal sújtottak, 69-et pedig feljelentettek.

A tömegközlekedésben és a megállókban 12, míg az üzletekben 13 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a maszk helytelen viselése vagy annak hiánya miatt.

Az üzletek, vendéglátóhelyek, szolgáltatók korlátozott nyitvatartását, illetve az egyes létesítmények nyitvatartási tilalmát is ellenőrizték.

November 11. óta 92 üzletet és vendéglátóhelyet zárattak be ideiglenesen szabálytalanságok miatt, de csütörtökön egyetlen esetre sem került sor.

Az üzletekben, vendéglátóhelyeken, szolgáltatási helyeken és szállodákban ugyancsak a szabályok be nem tartása miatt 597 rendőri intézkedésre volt szükség a jogszabály hatályba lépése óta, ebből 161 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos sértette meg az előírásokat.

A kijárási tilalmat az előző nap 287-en szegték meg. A kijárási korlátozások november 4-től, a kijárási tilalom november 11-től lépett hatályba. November 4-től a rendőröknek 11 699 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.

Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 7260 alkalommal intézkedtek a rendőrök.

Az elmúlt napon 16 818 alkalommal ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket, 6681 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, így jelenleg 49 524-en vannak hatósági házi karanténban.

Közülük 3999-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze azt, betartják-e a karanténszabályokat.

Megkezdték a regisztrációs lapok kézbesítését

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a napi adatokat ismertetve elmondta, hogy újabb 6197 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Ezzel 271 200-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 171, többségében idős, krónikus beteg, ezzel az áldozatok száma 6622-re növekedett. Kórházban 7841 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 610-en vannak lélegeztetőgépen.

Ismertette, hogy a Magyar Posta pénteken elkezdte kézbesíteni a Nemzeti Népegészségügyi Központ levelét. A borítékban – a tájékoztató mellett – egy regisztrációs lap és egy válaszboríték található, amelynek kitöltésével és visszaküldésével a nyugdíjasok regisztrálhatnak a koronavírus elleni védőoltásra.

Elindult vakcinainfo.gov.hu internetes oldal, ahol szintén lehet regisztrálni az oltásra.

Hangsúlyozta, hogy a fertőzésre való fogékonyságot befolyásolja a táplálkozás és a testmozgás.

Szabadtéren az egyéni sportolási lehetősége ajánlott, míg a csoport sportok gyakorlása tilos.