Sokat buknak a tűzijáték-kereskedők a kijárási tilalom miatt

 

Ha nem változik a szabályozás, az idén szilveszterkor összesen három óra lesz majd a pirotechnikai termékek közterületi felhasználására az erről szóló kormányrendelet és a kijárási tilalom miatt. Az engedélyezett idősáv beszűkülése a nagy- és kiskereskedelemben egyaránt visszaveti a forgalmat, a várakozások szerint az áru fele a raktárakban maradhat, az értékesítési pontokon pedig negyedével eshet a kereslet – ismerteti csütörtöki számában a Világgazdaság.

A gazdasági napilap cikke szerint számtalan más szereplőhöz hasonlóan a pirotechnikai cégek gazdálkodásában is jókora lyukat ütött a koronavírus-járvány elleni védekezés. A nagykereskedelmi szinten évi mintegy kétmilliárdos értékű szektor alapvetően két lábon áll: év közben a rendezvényszervezéshez kapcsolódó megrendelésekből él, év végén pedig a lakossági vásárlásokból. Az előbbi 30, az utóbbi 70 százalékát adja a forgalmának.

A tömegesemények betiltása, főleg az augusztus 20-i ünnepségek elmaradása, a profi fellövő vállalkozásokat sújtotta – ezekből mintegy száz működik –, a szilveszteri időszakban viszont ennél jóval szélesebb kör aktivizálódik. Tavaly országszerte mintegy 700 értékesítési ponton (vagyis jellemzően konténerekben) árultak tűzijátékot, leginkább a multinacionális kiskereskedelmi láncok parkolóiban, kisebb részben pedig magán-értékesítőhelyeken.


Közülük az idén sokan lemorzsolódnak majd, mivel a kijárási tilalom fenntartása negatívan hat az üzletre.
Az egyik, pirotechnikai termékek értékesítésében Magyarországon piacvezető cég kereskedelmi igazgatója, Molnár István a Világgazdaságnak arról beszélt, hogy az alapvető problémát a felhasználási időszak okozza. Itthon 2003 óta vásárolhatnak magánszemélyek legálisan pirotechnikai termékeket, és az év végén több százezren élnek is ezzel a lehetőséggel.

A vonatkozó kormányrendelet három kategóriát nevesít: az első és a második kategóriába sorolt tűzijátékok egész évben felhasználhatók, birtokolhatók, és az egész évben nyitva tartó boltokban is megvásárolhatók. A harmadik kategóriába tartozó, tipikusan szilveszteri termékek viszont kizárólag december 28. és 31. között vehetők meg a kitelepült értékesítési pontokon.

Ezek felhasználását csak december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig engedélyezik. Mivel azonban ezúttal 20 és 5 óra között kijárási tilalom van érvényben, ez azt jelenti, hogy ha a döntéshozók nem tesznek engedményt, az idén mindösszesen három óra marad a közterületi durrogtatásra. „Optimista forgatókönyv szerint azokon a helyeken, amelyek egyáltalán kinyitnak, 20-25 százalékkal eshet a kereslet” – mutatott rá a szakember.