Újabb DK-s álhírt cáfolt meg Varga Mihály

 

Cáfolta Varga Mihály pénzügyminiszter azt az álhírt, hogy a jövő évi költségvetésben nem szerepel az orvosok béremelésére szánt 300 milliárd forint. A DK-s Varju László és a baloldali sajtó egy részere is terjeszti az álhírt. Varga Mihály riogatásnak nevezte Varju László kijelentését. És megerősítette, hogy januártól már emelt fizetést kapnak az orvosok – hangzott el az M1 Híradójában.

Tarthatatlan a költségvetés ezzel az ütősnek hangzó címmel indította a hétfő reggelt a Népszava. A balliberális napilap tényállítása után azonban csak hozzávetőleges számokat közölt.


Többek között azt írták: több ezer milliárd forint hiányzik a 2021-es büdzséből, nincs kijelölt forrás sem a családpolitikai támogatásokra, sem pedig az orvosi béremelésekre.

Varju szerint „itt legalább 4000 milliárd forintról beszélünk, amit valamilyen módon meg kell találni…”

A hiányt sejtető számokat szinte szó szerint ismételte vissza másnap reggel az ATV stúdiójában Varju László. A DK-s politikus szerint az orvosoknak beígért béremelésre nincs fedezet. „A 2021-es költségvetésben egy 300 milliárd forintba kerülő orvosbéremelés nincs benne” – állította.

Vajon az a jobb, amikor Varju László tornagyakorlatokat végez az MTVA-székháznál, vagy az, amikor nyilatkozik? – tette fel a kérdést közösségi oldalán a Gyurcsány-párti politikus mondataira reagálva a pénzügyminiszter.

Varga Mihály úgy fogalmazott: Varju László „most éppen azzal riogat, hogy nem lesz az orvosok jövő évi béremeléséből semmi. Megnyugtatom, lesz”.

A tárcavezető emlékeztet rá, hogy a kormány tartja magát a Magyar Orvosi Kamarával megkötött korábbi megállapodáshoz, és kifizetik az emelt januári bért.

A pénzügyminiszter szerint „álságos ezeket a kritikákat azoktól hallani, akik 2010-re csődbe taszították az országot”.

Valótlan vádak fogalmazódtak meg az államháztartás finanszírozásával kapcsolatban az elmúlt hónapokban. Erről még hétfőn napirend előtt beszélt Varga Mihály.

Szóvá tette: amikor a járvány idején összefogásra lenne szükség, akkor a hazai baloldal álhíreket terjeszt.

Leszögezte: Magyarország finanszírozása nemcsak az idei évre, hanem a következő évekre is biztosított.

Elegendő forrás áll rendelkezésre az ország működtetésére, a járvány elleni védekezésre, a gazdaság újraindítását szolgáló programok finanszírozására egyaránt. Még akkor is, ha az Európai Bizottság továbbra sem a gazdasági válság megoldásával, hanem a politikai vitákkal kíván foglalkozni, és így tovább késnek az uniós válságkezelő források kifizetései – mondta Varga.

A Népszava még a csütörtöki Kormányinfón is azt feszegette, miként kapják majd meg a háziorvosok a bértábla alapján nekik járó emelt összegű fizetést. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában megerősítette: az egészségügyi szolgálati jogviszony 2021. március 1-jén lép életbe, a megemelt béreket azonban az orvosok és az ápolók már január 1-jétől megkapják.

A kormány a béremeléseket három lépcsőben hajtja végre 2021 és 2023 között. Ennek alapján 2023-ra egy rezidens mintegy 7-800 ezer forintos alapbérre számíthat. Egy 15 éve praktizáló orvos 1 400 000-re, aki pedig 35 éve dolgozik, csaknem 2 000 000 forintra. Így egy orvos fizetése a karrierje végén elérheti a 2 400 000 forintot is.