×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jónak lenni jó – Folyamatosan érkeznek a felajánlások

 

Közelíti a 30 millió forintot a Jónak lenni jó! akcióban érkezett felajánlások összege. A közmédia idén az autizmussal élő gyerekeket segíti: egy mintaházat hozna létre a támogatott alapítvány a pénzből. Adakozni több módon is lehet: például a 13 616-os vonalon vagy valamelyik ismert ember által felajánlott tárgy megvásárlásával. A gyűjtés december 20-án zárul – hangzott el az M1 Híradójában.


Főterek, utcák, bejáratok – a mai naptól több helyen találkozhatnak az emberek ezekkel a figyelemfelhívó plakátokkal. A Jónak lenni jó kampány plakátain olyan gyermekek tűnnek majd fel akik autizmussal születtek.

Fekete Gy. Viktornál már gyerekként észrevették szülei, hogy különbözik társaitól. A fiatal képzőművész az M1 Híradónak azt mondta: a plakátkampány célja az elfogadásra tanítás.

„Az autizmus ne legyen egy tabu egy mumus valami amitől rettegni kell. Úgy gondolom hogy autistakélnt ez egy megszerethető állapot" – mondta.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány évről évre számos programmal segíti a gyermekeket és családjaikat – ezzel a kampánnyal is a megértéshez, az elfogadáshoz és hosszútávú segítségnyújtáshoz szeretnének hozzájárulni.

Gubcsó Balázs, az Együtt az Autistákért Alapítvány kuratóriumi tagja kifejtette:  az autisták nehézségeire szeretnénk felhívni a figyelmet a kampánnyal.

„Az alapítvány történetében sok kampányt bonyolítottunk már ez az első amikor autizmussal élő fiatalokat és fiatal felnőtteket kérünk fel arra hogy saját szvaikkal mondják el mi számukra a legfotnosabb mit szeretnének kommunikálni az autizmussal kapcsolatban" – mondta.

Továbbra is érkeznek a Jónak lenni jó! kampányhoz az adományok. Jelenleg 30 millió forinthoz közelít a felajánlások összege.

Goztola Krisztina, a Nyaklánc című film rendezője és főszereplője az alkotás egyik kellékét ajánlotta fel.

„Most Párizsban forgattunk egy kis játékfilmet ami miatt nagyon sok díjat kaptunk és annak a főszereplője egy nyaklánc és ez az a nyaklánc amit mi szeretnénk felajánlani" – mondta a producer

A legértékesebb felajánlásokra december 20-án egy ünnepi műsorfolyam keretében lehet majd licitálni. A 13-616-as számot tárcsázva vagy ugyanerre a számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az autista gyerekeket és családjaikat.