Ikonikus dalával búcsúzunk Balázs Fecótól

 

A Maradj velem című dal a Rockszínpad – A Korál együttes című műsorban hangzott el, melyet a Magyar Televízió 1981-ben rögzített a Kertészeti Egyetem klubjában.

Közel 40 éves slágerével búcsúzunk a 69 éves korában elhunyt Balázs Fecótól. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes szerdán koronavírus-fertőzéssel, súlyos állapotban került kórházba. Az énekest lélegeztetőgépre kapcsolták, állapota válságos volt.


A család nevében pénteken közölték Balázs Fecó halálának hírét.

Saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az életének hetvenedik évében, csütörtökön este elhunyt Balázs Fecó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenészt, billentyűst, énekest, zeneszerzőt, akitől Orbán Viktor miniszterelnök mellett számos pályatársa, tisztelője búcsúzott.

„Elment Balázs Fecó. Isten Veled, Barátom!” – búcsúzott az énekestől saját Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, aki Balázs Fecó és Keresztes Ildikó egyik közös felvételét is megosztotta.

„Lendület, életszeretet és szakmai áhítat jellemezte életpályáját, bizonyítékaként annak a szakmai és emberi alázatnak, amire csak kevesen képesek” – méltatta Balázs Fecót az Emmi által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény.

Fischer László gitáros, a Korál együttes alapító tagja a lírai rock egyik legfontosabb hazai képviselőjeként emlékezett Balázs Fecóra. Mint az MTI-nek felidézte, Balázs Fecó a Korál 1978-as megalapításával korábbi együttese, a Taurus munkásságát szerette volna tovább vinni, ez a dallamos rockzene jellemezte aztán a Korált is.

Fischer László elmondása szerint Balázs Fecóval nagyszerű élmény volt együtt zenélni: „mi ketten jól kiegészítettük egymást, ő inkább a lírai vonalat vitte, én meg a rockost” – idézte fel.

A megalakulás óta eltelt több mint negyven év bizonyítja, hogy a Korál munkássága időtálló dolog – hangsúlyozta Fischer László, aki emlékeztetett a 2018-ban az Arénában adott nagy sikerű jubileumi Korál-koncertre is.

Mága Zoltán hegedűművész szintén a Facebookon idézte fel mély gyásszal Balázs Fecóval, „a magyar zenei élet egyik legnagyobb kiválóságával” közös fellépéseiket.

Mint közölte, Balázs Fecóval együtt „egy nagy, világra szóló produkcióval” szerették volna megköszönni a koronavírus elleni harcban részt vevők munkáját.

„A szomorúság és a fájdalom most embertársaink millióinak tölti el szívét, mert egy ikon, egy legenda hagyott itt minket. Gyászollak zenészként, barátként, rajongódként, családommal együtt. Drága Fecó, nyugodj békében!” – búcsúzott Mága Zoltán.

Hivatalos Facebook-oldalán vett búcsút Balázs Fecótól többek között a Piramis zenekar, az Apostol együttes, valamint Karácsony Gergely főpolgármester is.