×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Az unió vezetése úgy tesz mintha nem venné észre, hogy jön a jéghegy”

 

Az Európai Bizottság szerint a bevándorlók jelentősen hozzájárulnak az Európai unió működéséhez. A szakértő azonban arról beszélt, hogy a statisztikák keményen kimutatták, hogy a bevándorlók egy része nem is akar dolgozni.

Közzétette integrációs irányelveit az Európai Bizottság a migrációra vonatkozóan. Indoklásuk szerint mivel a bevándorlók jelentősen hozzájárulnak az Európai Unió működéséhez az Európai Bizottság fel akarja számolni azokat az akadályokat, amelyek gátolhatják részvételüket és befogadásukat az európai társadalomba.

A kormánypártok szerint Brüsszelben egyértelműen kimondták: bevándorló kontinensé akarják tenni Európát.

Horváth József az Alapjogokért központ biztonságpolitikai szakértője az M1-nek nyilatkozott:

Az Európai unió vezetése és a nyugat-európai balliberális politikai elit úgy gondolja, hogy továbbra is célként tűzi ki azt, hogy Európát egy olyan társadalmi rendszerré alakítsák át, amiben az európai zsidó, keresztény kultúrkör, az európai életforma az alapjaiban változik meg”.

Kiemelte, ha csak elmúlt öt évet nézzük, jól kirajzolódik, hogy milyen döbbenetesen gyorsan alakul át Nyugat-Európának a térképe és a nyugat-európai élet. „Ehhez képest én azt hiszem, hogy az unió vezetése úgy tesz mintha nem venné észre, hogy jön a jéghegy, és hiába mondjuk mi már itt öt éve, hogy jön az a jéghegy, a parancsnoki hídon a Titanicon továbbra is úgy tesznek, mintha csak egy délibáb lenne és minden rendben lenne” – mondta a szakértő, aki arról is beszélt, hogy eddig hogy sikerült a bevándorlók integrációja.

Persze óvakodjunk attól, hogy általánosítsunk, de azt azért ki kell mondani, hogy ez a tervezet megint csak olyan dolgokat fogalmaz meg, ami a vágyak szintjén létezik. (...)

A statisztikák azért keményen kimutatják, hogy egy jelentős részük az nem is akar dolgozni, hisz azok a szociális segélyek és az ellátórendszer, amilyen életmódot biztosít számukra, azzal ők maximálisan elégedettek, és semmi nem ösztönzi őket arra, hogy ennél többre akarjanak lépni.

Másrészről pedig a beérkezettek nagyon jelentős része szakképzetlen, sőt írni-olvasni nem tud, a nyelvet nem beszéli és az elmúlt öt évben ezeknek az embereknek a munkaerő piacra való beáramoltatása az jórészt sikertelen volt” – magyarázta Horváth József, aki többek között azt is kifejtette, hogy a bevándorlók sok esetben a saját életviszonyaikat igyekeznek meghonosítani. Az úgynevezett „No-go zónák”, városrészek pedig biztosítják számukra azt az életteret, amelyen belül a saját életformájukat tudják élni.