×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az egészségügyi és szociális dolgozókat méltatta Kásler Miklós

 

A nemzet egy emberként tisztelettel adózik az egészségügyi és szociális dolgozók teljesítménye előtt – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere közösségi oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap.

Kásler Miklós leszögezte, hogy a modern egészségügyi rendszerek eddig nem tapasztalt kihívással állnak szembe a koronavírus-járvány idején, amely leginkább az egészségügyi dolgozókat teszi próbára.

„A legelesettebb honfitársainkért dolgozó orvosok, ápolók, szociális gondozók mind emberfeletti teljesítményükkel tartják fenn a társadalmunk jelenbe, és még inkább a jövőbe vetett hitét” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Kásler Miklós a védekezés első vonalában helytálló kollégáiról azt mondta, ők ma az ezeréves magyar állam legdicsőbb eszmeiségét testesítik meg, ami a kitartást és a fennmaradásért folytatott nemes küzdelmet jelenti.

Azt írta: „önök azok, akik magyar emberek ezreinek nyújtanak segítő és gondoskodó kezet", elhivatottságuk pedig megnyugvást jelent ápoltjaik, betegeik számára is.
A miniszter arra kérte az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókat, hogy őrizzék meg hitüket ebben a rendkívüli időszakban.