×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Épül-szépül a magyar vidék

 

Többnyire falubuszokra, faluházakra és egészségügyi fejlesztésekre fordították a Magyar falu program forrásait tavaly.

A lap szombati számában megjelent interjúban a kormánybiztos kiemelte: a koronavírus-járvány nem befolyásolta számottevően a Magyar falu program végrehajtását, sőt a kormány év közben további 62 milliárd forint többlettámogatásról döntött.

A program indulása óta még két év sem telt el, de a nyertes pályázatok száma meghaladja a 12 ezret, a kifizetett támogatások összege pedig a 130 milliárd forintot. A jogosult települések több mint 95 százaléka nyert már támogatást - ismertette.

A programban eddig több mint 12 milliárd forint jutott az egészségügyi alapellátás javítására, óvodai fejlesztéseket 17 milliárd forintot meghaladó összegben támogattak. A kistelepülések közlekedési infrastruktúra-fejlesztésére 24 milliárd forintot fordított a kormány, és ugyancsak 24 milliárd forint támogatást kaptak a kistelepülések közösségi terek kialakítására és közösségi programok megvalósítására.

Emellett temetők fejlesztését, falu- és tanyagondnoki buszok beszerzését, szolgálati lakások és faluházak kialakítását támogatták a programban, és ötmilliárd forint keretösszegben írtak ki pályázatot falusi civil szervezetek számára – sorolta a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár közölte: a 2021-es költségvetés az eddigieknél is nagyobb forrást nyújt a Magyar falu programnak, amelynek jövő évi koncepciója már alakul, falusi utcák és járdák, valamint önkormányzati épületek felújítására, falu- és tanyagondnoki buszok, illetve kommunális eszközök beszerzésére biztosan hirdetnek új pályázatokat.