Nagy Feró személyes sztorikkal búcsúzik Benkő Lászlótól

 

Teljes műsort szentel Nagy Feró egykori barátjának, a 77 évesen elhunyt Benkő László emlékének vasárnap este a Petőfi Rádióban. Az Omega alapítótagjához szoros barátság fűzte a Dalra magyar – Petőfi Rock műsorvezetőjét, aki emlékműsorban idézi fel közös történeteiket. Vasárnap 21 órától kizárólag Omega- és Benkő-dalok szólalnak meg a Petőfi Rockban Benkő László emlékére.

A 70-es évek elején Omega tagsági igazolvánnyal rendelkeztem, nagy Omega-rajongó voltam és vagyok a mai napig is” – kezdte Nagy Feró.

Benkő Lászlóval jó barátságban voltunk, végig úgy tekintettem rá, mint az elöljárónkra, mégiscsak ő volt az idősebb zenész. Sok olyan történetem van rajongó és már aktív zenész időszakomból, amiket úgy érzem, érdemes megosztani a hallgatókkal róla. Ilyenek például az 1980-as Omega-LGT-Beatrice-turné emlékei, amiket egyértelműen az Omegának, meg egy kicsit az LGT-nek köszönhettünk” – folytatta a Beatrice frontembere, aki azt is elárulta, hogy nem lesznek meghívott vendégek a vasárnapi műsorban.


Nem szeretnénk szószátyárok lenni, az Omegához, illetve Benkőhöz kötődő nóták között hangzanak el a rövid történetek, kapcsolódva az adott dalhoz. A középpontban Benkő László és a zenélés lesz” – mondta Nagy Feró.

Dalra magyar – Petőfi Rock Nagy Feróval vasárnap 21 órától a Petőfi Rádióban.

A címlapfotó illusztráció.