Varga Judit: Nem válhatunk biológiatagadókká

 

Szükséges rögzíteni a születési nem természeti adottságán alapuló megállapítást, miszerint az anya nő, az apa pedig férfi – jelentette ki az igazságügyi miniszter parlamenti felszólalásában.

Varga Judit az Alaptörvény módosítása miatt mondott parlamenti beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a hagyományos értékek veszélybe kerültek az olyan progresszívnak mondott elméletek miatt, melyek a két nem teremtettségét viszonylagossá teszi.

Az ilyen fogalmak felhígítása, relativizálása, folyamatos fenyegetettsége révén felmerül a kérdés, hogy „megvédhetők-e az eljövendő generációk érdekei, jogai és jóléte” – mondta Varga Judit. Éppen emiatt van szükség arra, hogy minél erősebben rögzítsék a gyermekek jogait biztosító garanciákat: ilyen az, miszerint az anya nő, az apa pedig férfi, a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való joga.


Ezek biztosítják, hogy Magyarország a jövőben is egy biztonságot adó, erős közösségként maradhasson fent.

„Az eljövendő generációk védelme megköveteli, hogy törekedjünk minden szempontból a legmegfelelőbb környezetet kialakítani számukra. Minderre tekintettel szükséges a családi élettel, illetve a gyermekek nevelkedésével összefüggésben rögzíteni a születési nem természeti adottságán alapuló megállapítást, miszerint az anya nő, az apa pedig férfi,

hiszen nem válhatunk biológiatagadókká”

– jelentette ki az igazságügyi miniszter.

Varga Judit kiemelte: A cél nem egyes társadalmi csoportok jogainak a csorbítása, hanem épp ellenkezőleg, a cél a legkiszolgáltatottabb korosztály védelmének előmozdítása.