Rendőrök meggyilkolásával fenyegetett, terrorcselekmény előkészületével vádolják

 

Emberölés és terrorcselekmény előkészületével vádolja a Fővárosi Nyomozó Ügyészség azt a férfit, aki tavaly decemberben és idén januárban több különböző szervnek elküldött beadványában rendőrök megölésével fenyegetőzött – tájékoztatta a fővárosi főügyész szerdán az MTI-t.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a 44 éves férfi egy önálló bírósági végrehajtónak, az Országos Rendőrfő-kapitányságnak, valamint a Terrorelhárítási Központnak küldött beadványaiban azzal fenyegetőzött, hogy rendőrök életét fogja kioltani.

Hat hónappal később egy büntetőügyben akarták tanúként kihallgatni, ám ekkor ismételten rendőrök megölésével fenyegetett és nem jelent meg a kihallgatáson. A fenyegetéssel az volt a célja, hogy a tanúkihallgatást elkerülje, akadályozva a rendőrséget a törvényes feladatainak ellátásában – tette hozzá a főügyész.


Az ügyben a nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség - a Terrorelhárítási Központ segítségével - a férfit 2020 januárjában elfogta, és gyanúsítottként hallgatta ki emberölés előkészületének bűntette miatt.

A nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központ szakembereivel együtt júliusban ismét elfogták a férfit, akkor terrorcselekmény előkészületének bűntettével is meggyanúsították és őrizetbe vették. Az ügyészség indítványozta a letartóztatását, ám a bíróság nyomkövető eszközzel történő bűnügyi felügyelet alá helyezte.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje letöltendő fegyházbüntetésre a férfit és tiltsa el a közügyektől. Enyhébb büntetést, letöltendő börtönt és közügyektől eltiltást csak akkor fogadnak el a nyomozó ügyészek, ha a férfi az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét – tartalmazza a főügyész közleménye.