Orbán Viktor: Ezt a döntést most meg kellett hozni

 

Kedd éjféltől kötelező a maszkhasználat a közterületeken is – jelentette be Orbán Viktor a M1-nek adott exkluzív interjúban. Elmondta: most közelebb van a vakcina, mint tavasszal volt. Beszélt arról is, hogy a következő harminc nap után általános, nem csak a most leginkább szenvedő ágazatokat, hanem minden gazdasági ágazatot segítő újabb intézkedések várhatók.


A dráma nem jó műfaj, jobb ha az ember kerüli, de vannak pillanatok, amikor eljön a döntés ideje, és akkor azt habozás nélkül meg kell hozni – felelte Orbán Viktor arra a kérdésre válaszolva, hogy – bár szeptemberben, a Karmelita kolostorban már készült vele egy beszélgetés – miért most van itt az ideje a „nagy bejelentéseknek”.

Most tartunk ott, ahol Ausztria egy hete


„Mi egy nagy, európai térség része vagyunk, s bár lezártuk a határokat, életritmusunk csak egy bizonyos sávszélességben tér el a többiekétől. Mi szerencsések vagyunk, mert van egy „laboratóriumunk”, úgy hívják, hogy Ausztria. Mindig őket nézem, velük egyeztetek. Az ő kancellárjukkal dolgozom a legszorosabban együtt.”

A fertőzések számát tekintve körülbelül most van ott Magyarország, ahol Ausztria egy héttel ezelőtt volt, amikor az országban bevezették a kijárási tilalmat – mondta a kormányfő, és rámutatott: mi még elfogadható állapotok között vagyunk, összevetve például Nyugat-Európával, ahol nemcsak éjszaka, hanem nappal is kijárási tilalom van.

Nem lehetett tovább várni

A riporteri kérdésre, hogy a nyugati országok közül többen már korábban meghozták ezeket a szigorító intézkedéseket, Orbán Viktor elmondta: Magyarországnak, Ausztriának és Németországnak van Európában a legtöbb kórházi ágya, és Magyarországnak van a legtöbb lélegeztetőkészüléke.

Mivel igen nehéz kijárási tilalom mellett élni, folyamatosan keresni kell azt a pillanatot, amikor még az emberi életkörülmények is fenntarthatók, és az egészséget is meg tudjuk mérni és meg tudjuk tartani – fogalmazott.

Tudósaink, elemzőink szerint most, ha nem történik intézkedés, körülbelül ötven százalék az esélye annak, hogy ha a dolgok így mennek tovább, az egészségügyi ellátórendszer kitart. Védekező eszközökből ugyanis szinte korlátlanul áll minden rendelkezésre, az orvosok jók, az ápolónők kiválóak. De a számuk véges, és hiába végeznek emberfeletti munkát, ők is emberből vannak. Az ötven százalék nagyon kevés, nem lehetett tovább várni.

Egy kórházban az intenzív osztályon fekszenek, akik súlyos helyzetbe kerültek. Az ellátó személyzetnek, a nővéreknek és orvosoknak véges a kapacitása, hogy hányan tudnak több betegre is figyelni. Így kell elképzelni azt, hogy nincs elég ápolónő és orvos – taglalta a kormányfő az ellátás várható akadályait.

Jó, hogy hordták a maszkot

Az emberek 80 százaléka hordta a maszkot, ezért lehetett lelassítani a járványt. Jó, hogy hordták a maszkot az emberek, de ez most már kevés. Kedd éjféltől kötelező a maszkhasználat a közterületeken, ahogy a legtöbb európai ország is ezen az úton jár – jelentette ki a kormányfő.

A szülők beszéljenek gyermekeikkel!

Orbán Viktor azt kérte a szülőktől, hogy beszéljenek gyermekeikkel, mondják el, hogy aki erős és fiatal, ugyan könnyen átvészelheti a koronavírust is, de megfertőzheti szüleit, nagyszüleit, ezzel veszélyeztetve őket, vagy akár pótolhatatlan veszteséget okozva. Minden tanárt és iskolai dolgozót tesztnek vetnek alá, illetve a szociális dolgozóknak is jut gyorsteszt – tette hozzá.

Nem mindegy, hogy belefáradunk vagy belehalunk

Nem mindegy, hogy belefáradunk vagy belehalunk valamibe. Kultúrnép, intelligens közösség a magyar és ezt belátja – jelentette ki Orbán Viktor. Egyszer már sikerült, miért ne sikerülne még egyszer.

„Most közelebb van a vakcina, mint tavasszal volt. A vakcina belátható távolságban van, és a megoldás a vakcina. Az ellenség, amellyel szemben állunk, azt valahogyan meg kell ölni. Korlátozzuk, lassítjuk, kikerüljük, de a megoldás, ha megöljük. Ebben csak a vakcina tud segíteni” – fogalmazott.

Hozzátette: látjuk a célt, addig kell kitartani, amíg az oltóanyag meg nem érkezik. December végén és január elején az Európai Unióból biztosan érkezik, és talán máshonnan is, korlátozott mennyiségben.

Ez arra lehet elég – mint mondta –, hogy az orvosokat, az ápolónőket, a kórházi dolgozókat, a közrend fenntartásában dolgozókat biztosan be lehessen majd oltani, és talán a legnagyobb bajban lévő betegeknek is jut majd. Orbán Viktor hozzátette, lesz egy tömeges szállítási időpont is Európából, de ez nem lesz hamarabb áprilisnál.

Minden gazdasági ágazatot segítő, újabb intézkedések

A következő harminc nap után általános, nem csak a most leginkább szenvedő ágazatokat, hanem minden gazdasági ágazatot segítő újabb intézkedések várhatók – jelentette be a kormányfő.

Szép ország ez, sokan tennék zsebre

A korábbi álhírekkel kapcsolatban azt mondta: habár tucatszám fogja tárgyalni a parlament a különböző törvényeket a következő napokban, sőt, alkotmánymódosításról is fog vitázni, nyilvánvaló, hogy működik a parlament, mégis sok helyütt Nyugaton ennek ellenkezőjét fogják állítani: a parlament nem működik, kitört a diktatúra. Szép ország ez, sokan tennék zsebre – fűzte hozzá, kiemelve, hogy többek között Soros György szövi ezt a hálót.

A kormányfő szerint az egymillió főre vetített fertőzésszámok és halálozási számok a legfontosabbak a védekezés sikerességét tekintve, ezek pedig jobbak az európai uniós átlagnál. A siker kulcsát a magyar emberek összetartásában látja Orbán Viktor – hangzott el az M1 exkluzív interjújában.