×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Közel 400 ezer forintra emelkedett a hazai átlagkereset

 

Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 400 forintot tett ki, míg a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 900 forintot, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 3,9 százalékos augusztusi inflációval számolva a reálkeresetek 5,0 százalékkal emelkedtek augusztusban a múlt év azonos hónapjához viszonyítva.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a tavaly augusztusinál 9,2 százalékkal magasabb 402 400 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 260 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 269 000 forintot ért el, 9,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélkül számított rendszeres bruttó átlagkereset 375 200 forintra becsülhető, ez 9,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Dinamikus, jól látható a keresetek növekedése

Dinamikus, jól látható a keresetek növekedése – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva pénteken az M1-en.

Bodó Sándor elmondta: a havi kereseti adatok helyett az első nyolchavi számok mutatnak pontosabb képet, mivel az elmúlt hónapokban számos kormányzati intézkedés nyomán egyszeri kifizetések történtek. Példaként említette az egészségügyi dolgozók, vagy a pedagógusok bérfejlesztését, ezek a havi adatokat „megtréfálhatják”.


Kiemelte, hogy a csaknem kétszámjegyű bérnövekedés azonos a korábbi időszakok bérdinamikájával. Jelezte ugyanakkor: az első nyolchavi időszakban 3,5 százalékos volt az infláció. Az aggasztó jelek „kopogtatnak”, a munkaadók előzetes bértárgyalásairól szóló jelzéséből látható, hogy ez a dinamika nem lesz fenntartható, lassulás várható. A főváros bérelőnye jelentős, azonban kissé csökkent. A legmagasabb, budapesti bérek után Győr-Moson-Sopron megyében lehetett a második legtöbbet keresni, közöttük is több mint 20 százalékos a különbség. Az államtitkár szerint ebben van még feladat.

A címlapfotó illusztráció.