„A nagy bajban lévőknek januárig kell kitartaniuk, áprilisban pedig nagy valószínűséggel győzelmet hirdethetünk a koronavírus ellen” – jelentette ki a kormányfő.
„Magyarországon sem könnyű a helyzet, de számos nyugat-európai országban még nagyobbak a koronavírus okozta problémák” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő szerint egy csütörtöki uniós megbeszélésen az Európai Unió vezetői kísérletet tettek arra, hogy összehangolják a járvány elleni védekezésüket.
Vannak országok, amelyek szigorú szabályokat hoztak és mégis rosszabb lett a helyzet, a kormányfő szerint ezért
nem újabb szabályokat kell hozni, hanem a meglévőeket betartani.
Orbán Viktor azt mondta, hogy a maszkviseléssel kapcsolatban a „beszoktatást” lezártnak kell tekinteni, ezért a jövő hét elejétől az ellenőrzések terén egy új világ kezdődik. „Hétfőtől büntetni kell, mert aki nem hordja a maszkot, az nemcsak saját magát, hanem másokat is veszélyeztet” – mondta Orbán Viktor. „A többi országgal összevetve állampolgári fegyelmezettségben a magyarok jól teljesítenek, de ha azt tapasztaljuk, hogy nem tartják be a szabályokat az érintettek, akkor büntetni fogunk” – tette hozzá a miniszterelnök.
Lélegeztetőgépek számában az első, kórházi ágyak számában a harmadik helyen állunk Európában.
Nem véletlenül biztatják az embereket az influenzaoltás beadására, ami miatt meg is kettőzték a felhasználható oltóanyagok mennyiségét. Ehhez további vakcinákat is rendeltek. A remdesivir hatóanyagról elmondta, gyártás alatt van, és a favipiravir nevű készítmény beszerzése is folyamatos.
A legnagyobb elismeréssel szólt az egészségügyi dolgozókról, valamint elmondta, hogy szerinte bírni fogják a gyűrődést. December végén, január elején az első koronavírus elleni gyógyszer megérkezik Magyarországra.
Az operatív törzsnek Orbán Viktor kiadta, hogy dolgozzon ki egy átoltási tervezetet, a különböző vakcinák szállítására és tárolására. Oroszországgal is folyamatosan tárgyalnak.
„A nagy bajban lévőknek januárig kell kitartaniuk, áprilisban pedig nagy valószínűséggel győzelmet hirdethetünk a koronavírus ellen” – jelentette ki a kormányfő.
Dolgoznak az orvosok kirendelésének részletszabályain, a hétközi kormányülésen újabb egészségügyi intézkedésekről születhetnek döntések.
A kirendeléseknél veszélyhelyzetben vezénylés van. Nincs kérdés, ahol szükség van orvosra, oda küldenek. A miniszterelnök igazat adott annak, hogy le kell tisztázni a szabályokat a másodállásokkal kirendelésekkel kapcsolatban, ezekre azonban a járvány után térnek majd vissza.
Sosem volt még úgy, hogy elég pénz volt, Varga Mihálynak most varázsolnia kell – mondta Orbán Viktor.
Sosem volt könnyű a pénzügyek kezelése, elosztása, de bízik abban, hogy a pénzügyminiszterrel jó kezekben vannak az ország pénzügyei.
Az orvosok béremelése folytatódik, ezt követően össze fog állni a családtámogatás is,
mert a család mindennek az alapja.
Le fogjuk küzdeni ezt a vírust is, és ezt követően visszatérünk a normális élethez.
A franciaországi merényletekkel kapcsolatban elmondta, a magyarok ismerik a muszlimokat, százötven évig éltek velük együtt.
Azon az állásponton van, hogy ha egy ország beengedi őket, meg kell tanulni együtt élni velük és a vallásukat. Éppen ezért a brüsszeli nyomás ellenére Magyarország nem kíván további muszlimokat, migránsokat beengedni.
„Ha nem akarunk nizzai eseteket látni Magyarországon, nem szabad beengedni őket” – jelentette ki a kormányfő, kijelentve: a már itt lévő keveseken kívül „nem akarunk újakat beengedni, különösen nem akarunk migránsokat beengedni”.
Közölte: nem szabad hagyni, hogy Brüsszelből olyan szabályokat erőltessenek Magyarországra, amelyek eredményeképpen olyanokat kellene beengedni Magyarországra, „akiket nem akarunk, és aztán temetésekre járhassunk”.
A kormány nem változtat a migrációs politikáján:
az afrikaiak jövője Afrikában, a magyarok jövője Magyarországon van.
Segítjük őket mindenben, hogy jobban élhessenek országukban, de nem támogatjuk, hogy Magyarországra jöjjenek.
Elmondta, Nyugat-Európának el kell fogadnia, hogy meg kell védenünk a határainkat. Korábban nyugodt és
biztonságos volt az élet, most pedig félteni kell a rokonainkat.
Lehet beszélni arról, hogy az európai szólásszabadság jól van-e berendezve – szinte bizonyos, hogy nem –, de az biztos, hogy arra nincs semmilyen ok, hogy valaki egy templomban embereket öljön, jogos sértettség esetén sem.
„Menthetetlen bűn a másik életét elvenni csak azért, mert nem ért veled egyet”
– hangsúlyozta.
A reformáció napjáról elmondta, mindenkinek van mit ünnepelni, mert volt egy pillanat a történelemben, amikor a reformáció mentette meg a magyar nemzeti identitást azzal, hogy a Bibliát magyar nyelvre fordította. Kell egy szellemi alap, amiből a szuverenitás kihajt, ami Magyarországon a nyelv és a kultúra.
Orbán Viktor október 31-én egy református templom felszentelésén vesz részt.
Az eklézsiát folyamatosan reformálni kell,
mindig van lehetőség, hogy jobban teljesítsünk, jobbak legyünk és jobbá tegyük az életet.
„A református egyház szerintem – az istenhiten túl – ezt a lelki hozzájárulást a mindenkori magyar kultúrához hosszú évszázadok óta megadta, és azt kívánom, hogy adja meg a jövőben is” – fogalmazott a miniszterelnök.
A címlapfotó illusztráció.