Áder János a Talpra magyar műsorában

 

Áder János új podcastjáról mesélt Harsányi Leventének és Bikfalvi Tamásnak.

Áder János köztársasági elnök volt a Talpra magyar kedd reggeli adásának vendége, ahol kifejtette gondolatait a környezetvédelemről, illetve a jövőben várható környezeti problémákról.


A köztársasági elnök hétfőn elindította podcast műsorát Kék bolygó címmel, melyről most érdekes információkat osztott meg.

A témákhoz kötődően próbálok majd a témához értő, ebben a témában publikáló személyeket megnyerni. Fontos szempont az is, hogy közérthető legyen a beszélgetés, de legfőképpen, hogy elgondolkodtasson és további kérdéseket generáljon.

Hangsúlyozta, hogy a cél az, hogy ezek a témák nagyobb hangsúlyt kapjanak, és hogy az emberek rájöjjenek, mindenki tehet a környezetért.

A beszélgetésekben a környezet mellett a vízről, a klímáról kérdezi majd szakértő vendégeit kéthetente hétfőnként. Arról is szó lesz, hogy milyen válaszokat adunk a klímaváltozásra, a körforgásos gazdaság megteremtésére, a vízválságra vagy a fenntartható életmód biztosítására.

Áder János első podcastja a karbonsemlegességet kitűző Kínáról hétfőn már elérhetővé vált az interneten.

A Talpra magyarnak adott interjú ide kattintva teljes hosszúságában visszahallgatható.

Talpra magyar holnap reggel is 6 órától a Petőfi Rádión Harsányi Leventével és Bikfalvi Tamással.