A nemzeti kisebbségekben van az erő

 

Fel kell ismerni, hogy egy koronavírus-járványhoz hasonló csapás ellen csak úgy lehet hatékonyan védekezni, ha a helyi közösségeket minél jobban megerősítik. Éppen ezért, aki még nem tette, az elkövetkező 12 napban írja alá a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezését.

Az akció célja, hogy az Európai Unió kohéziós politikája és támogatási rendszere is kezelje kiemelt figyelemmel a nemzeti régiókat, például azt, hogy Székelyföld ne csak adjon, hanem kapjon is. A kezdeményezést itt lehet aláírni.

Amennyiben a Székely Nemzeti Tanács polgári


kezdeményezése célba ér, akkor az uniós fejlesztési források felhasználásánál nem lehet többé burkoltan megszorításokat bevezetni annak érdekében, hogy a támogatásokból minél kevesebb rész jusson a kisebbségeknek,

ahogy az Romániában is történik – mondta Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hozzátette, talán még az is bekövetkezhet, hogy egy olyan tudatos fejlesztéspolitika alakul ki, ami az őshonos kisebbségek kulturális sokszínűségének fejlesztésére, megmaradására törekszik.

A polgári kezdeményezés egyik követelése, hogy a nemzeti kisebbségek önállóan rendelkezhessenek a számukra biztosított uniós forrásokból – mondta. Egy fenntartható pályára állt Európai Uniónak is az lenne az érdeke, hogy az őshonos kisebbségek önállóan is pályázhassanak támogatásokra.

Kiemelte, nem lehet nem tudomást venni a tavaszi, koronavírus okozta történtekről. Fel kell ismerni, hogy egy hasonló csapás ellen csak úgy lehet hatékonyan védekezni, ha a helyi közösségeket minél jobban megerősítik.


Messzemenő következtetést nem lehet levonni

Schiffer András közösségi oldalán és a magyar médiában többször is bírálta azt, hogy Szerencsen az ellenzék egy nagyon vitatható múltú jelöltet választott Bíró László személyében, hiszen a politikus antiszemita kijelentéseket tett, és különböző bűncselekményekkel is vádolják.

A szerencsi időközi választásokról nem igazán lehet messzemenő tanulságot levonni, mert a rendszerváltoztatás óta az időközi választások ritkán jeleztek előre tartós trendeket – mondta. Hozzátette, csupán két dologra lehet következtetni, mégpedig arra, hogy a koronavírus-járvány nem tépázta meg a kormány támogatottságát, illetve, hogy akármennyire is összetapasztják a különböző pártok kemény magját, mechanikusan a szavazótáborokat nem lehet összeadni.

Nagyon szomorú játék zajlik a magyar politikában, azonban nem az a legnagyobb probléma, hogy Bíró László milyen antiszemita kijelentéseket tett, hanem az, hogy akik vele összefogtak azok 2018 előtt még a Jobbik irányába tett legkisebb gesztust is büntettek – mondta.

Ebből a gödörből pedig csak úgy lehet kijönni, ha a pártok világos elveket foglalkoznak meg, amikhez szigorúan tartják is magukat – tette hozzá.


Sok mindenről nem esik szó az új múltértelmezésben 

Arról pedig, hogy Donáth Anna csúsztatott nagyapja szerepéről a rákosi korszakban, hogy mártírként állította be őt, csak annyit mondott, ebben a témában azért emelte fel a szavát, mert harminc év alatt elege lett abból, hogy a rendszerváltozás után uralkodóvá lett egy olyan értelmezése az 1950-es éveknek, amely egyértelműen héroszként állítja be a Nagy Imre körüli csoportot, és az ötvenhatos megemlékezek csak körülöttük forognak. Ennek pedig az is velejárója, hogy az 1980-as és 1990-es években egyetlen szó sem esett arról, hogy mi idézte elő az 1956-os eseményeket, és kik voltak a felelősei az ÁVO-s terrornak, ami egyenesen vezetett a forradalomhoz.

A címlapfotó illusztráció. 


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.