Jogellenes a színművészetis dolgozók sztrájkja

 

Jogellenesnek találta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozóinak sztrájkját elsőfokú végzésében a Fővárosi Törvényszék – közölte a Színház és Filmművészetért Alapítvány, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem újonnan kinevezett vezetése pénteken az MTI-vel.

Az SZFE vezetése a sztrájkkövetelésben megfogalmazott 10 százalékos béremelésen túl további 15 százalékos fizetésemelést biztosít 2021. január 1-től az egyetem dolgozói számára. Emellett elfogadták azt a követelést is, hogy a korábbi munkarend szerint legyen lehetséges a munkavégzés – áll a közleményben.

Mint írják, a sztrájkkövetelésben megfogalmazott további hat pont alapján indított sztrájkot a Fővárosi Törvényszék végzése minden pont esetében jogszabályellenesnek ítélte.


Az SZFE vezetése által elfogadott két pont esetében azt is megállapította a bíróság, hogy a sztrájkot azelőtt kezdték meg a munkavállalók, hogy a törvényes határidő a sztrájk előtti kötelező egyeztetésre lejárt volna – olvasható a közleményben.

Mint fogalmaznak, a sztrájkbizottság tagjai jogellenes sztrájkba hajszolták bele az SZFE munkavállalóit.

„Arra kérjük az sztrájkban résztvevőket, hogy az egyetem vezetésének irányítása mellett folytassák a munkájukat!” – írják a közleményben.