A Városháza parkban tartott megemlékezést Karácsony

 

A közösségé válás élménye teszi fontossá október 23-át, az 1956-osat és az 1989-eset is – mondta Karácsony Gergely főpolgármester pénteken Budapesten, a fővárosi önkormányzat által az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésén.

Október 23-án már kétszer mutatkozott meg a jobbik énünk, a legszebb képességünk.

Az, hogy “ezer és egy különbözőségünk”, a származásunk, a neveltetésünk, a hitünk és a világnézetünk ellenére összeköt bennünket valami sokkal erősebb: a haza és a szabadság szeretete – jelentette ki Karácsony Gergely a Városháza parkban, ahol az 1956-os pesti nők előtt tisztelgő arcképkiállítás nyílt.


A főpolgármester kiemelte, a méltó megemlékezéshez, a hősök tiszteletéhez és a remények – az ő reményeik – fel nem adásához arra is szükség van, hogy képesek legyünk részleteiben megismerni az örökséget.

Az idei ünnep a pesti nőké

A fővárosi önkormányzat ezért is szenteli az idei ünnepet a pesti nők emlékének  – mondta Karácsony Gergely, hozzátéve, a megemlékezések eddig fájóan keveset szóltak a nők szerepéről.

Pedig tudjuk, ha máshonnan nem, hát jelen idejű tapasztalatainkból, hogy a nők szerepvállalása, áldozathozatala nélkül semmilyen változás, semmilyen haladás nem elképzelhető. Így volt ez '56-ban is. A pesti srácok mellett tehát szóljon most a megemlékezés a pesti lányokról is” – mondta.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, a köztársaság, amelyért az '56-os hősök is harcoltak, „kilenc éve eltűnt hazánk nevéből, és tíz éve már, hogy fokozatosan eltűnt a hétköznapjainkból is”.

Ugyanakkor „még mindig, vagy már újra módunk van azokra a bizonyos szerencsés vágányokra irányítani a történelmünket. Nem is kell hozzá mást tennünk, csak ragaszkodni '56 eszményeihez és '89 reményeihez: az életünkből erővel kiradírozni akart köztársasághoz, a sokszínűségben rejlő nagyszerűséghez, a jogállam minden kritériumához, az emberséghez és a szolidaritáshoz” Európához, az egyenlő esélyekhez, valamint ahhoz, hogy „soha egyetlen hatalom sem azonosítja magát az országgal magával” – jelentette ki a főpolgármester.

Hangsúlyozta: ragaszkodni kell ahhoz a hithez, hogy nem az az erős vezető, aki képes megosztani, hanem csakis az, aki képes egyesíteni, közösséget teremteni.

Karácsony Gergely kiemelte azt is, hogy amikor méltó helyet követelünk a pesti nőknek a forradalom emlékezetében, akkor kötelességünk méltó helyet követelni a nőknek ma is a közéletben, a gazdasági életben, a tudományos élet minden területén.

Gy. Németh szerint a politika csakis feminista lehet

A modern demokratikus politika nem is lehet más, csakis feminista” – fogalmazott. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy egy nemzet politikai közössége nem épülhet versengő emlékezetekre.
Az emlékezetnek sokfélének kell lennie, mindenki története, nézőpontja egyaránt fontos – hangsúlyozta.

Mint mondta, a kiállításon megjelenő '56-os pesti nők sorsának ez az egyik üzenete. Közöttük van Kéthly Anna szociáldemokrata politikus, van a soraikban munkás származású gépírónő, színész, festőművész, kalapkészítő, orvos vagy éppen buszkalauz.

A kiállítás egyik összeállítója, Rainer M. János történész elmondta, a kiállított 19 női arckép, sors, életút közös metszéspontja 1956. A 19 nő fele a fegyveres harcokban is részt vett – jegyezte meg. A történész kijelentette: a nők forradalmi részvétele – egy férfiközpontú világban – semmivel sem maradt el a férfiakétól.