Támadás érte az SZFE honlapját

 

Támadás érte a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) honlapját – közölte Szarka Gábor, az egyetem újonnan kinevezett kancellárja csütörtökön az MTI-vel.

Mint közleményében áll, ez nem az első alkalom; a rendszergazda tájékoztatása szerint az SZFE honlapjával ez már szeptember elején is megtörtént, de a támadást akkor sikerült elhárítani.

Ez ismétlődött meg szerdán, ami miatt a honlap átmenetileg elérhetetlen. „Kijavításán dolgozunk” – olvasható a kancellár közleményében.


Az egyetem honlapja sajtóinformációk szerint szerda délután óta nem működik.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetemi autonómia védelmében több mint ötven napja tartják blokád alatt az SZFE épületeit. Emellett október elején az egyetem munkavállalói sztrájkot is hirdettek.

Október 13-án az újonnan kinevezett vezetés kikapcsoltatta az internetet az egyetemen. Október 16-án belső utasítást adtak ki, amely szerint este hat óráig az egyetem létesítményeit valamennyi egyetemi polgárnak el kell hagynia. A hallgatók a rendelkezést elutasították.

Az SZFE oktatói közössége közleményben tiltakozott az előrehozott őszi szünet ellen. Közölték, hogy a rendelkezést semmisnek tekintik, a hallgatókkal egyetértésben zavartalanul folytatják a munkát az egyetem létesítményeiben, a szokásos munkarend szerint.