Jogunk van független, szabad nemzetként élni – Varga Mihály emlékezett '56 eseményeire

 

Hatvannégy éve, 1956-ban megváltozott a világ, a történelem új lapot nyitott, amelyre a magyar forradalmárok írták az első sorokat – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca október 23. alkalmából rendezett ünnepségén a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtöki közleménye szerint.

A pénzügyminiszter kiemelte: ma fejet hajtunk azok előtt, akik bátorságukkal és önfeláldozásukkal világtörténelmet írtak 1956-ban.


Azt a tudatot, hogy nekünk is jogunk van szabad nemzetként élni, jogunk van múltunkhoz és jogunk van ahhoz is, hogy magunk alakítsuk jövőnket, már soha többé nem lehetett elvenni, sem megtorlással, sem kedvezményekkel – emlékeztetett Varga Mihály az 1956. októberi eseményekre.

Mint mondta, múltunk örökül hagyta ránk feladatainkat, hogy vegyük ismét birtokba történelmünket, hogy a magunk módján építsünk független országot, hogy megvédjük mindazt, amit elértünk.

A magyar kormány meggyőződése, hogy akkor tud megfelelni ezeknek a feladatoknak, ha ragaszkodik a magyarság, a magyar emberek érdekeinek szolgálatához. A történelem menetét megváltoztató tettekre ritkán nyílik lehetőség, de dolgozni, a ránk szabott munkát becsülettel elvégezni, tenni közösségünkért, az sem kis feladat – hangsúlyozta Varga Mihány a PM közleménye szerint.