×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Az NVB elutasította a borsodi időközi választás eredménye ellen benyújtott fellebbezést

 

Elutasította a Nemzeti Választási Bizottság a borsodi időközi képviselő-választás eredménye ellen benyújtott fellebbezést, mert az többek között nem tartalmazott bizonyítékokat a benyújtó által vélelmezett választási csalásról.

Borsod-Abaúj-Zemplén 6-os számú, a megye délkeleti részét lefedő egyéni választókerületében azért kellett időközi választást tartani október 11-én, mert júliusban motorbalesetben elhunyt a térség 2018-ban megválasztott képviselője, Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP).

A választás eredményét a külképviseleti szavazatok összeszámlálását követően, a szavazóköri jegyzőkönyvek összesítése alapján, múlt héten pénteken állapította meg az egyéni választókerületi választási bizottság. A voksolást Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte.

A választási bizottság eredménymegállapító határozata ellen Tóth Ádám (független) jelölt nyújtott be jogorvoslatot.

Abban azt állította: a szavazás napján több településről is jelezték neki, hogy csoportosan szállítják a választókat a szavazókörökhöz és a Fidesz jelöltje melletti szavazásra szólítják fel őket, ezért kérte a választás eredményének megsemmisítését.

Az NVB csütörtökön egyhangú döntéssel elutasította a fellebbezést. Az NVB hivatkozott arra, hogy a választási bizottság választási eredményt megállapító döntése ellen csak a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára vagy a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozással lehet fellebbezést benyújtani, de

Tóth Ádám ezekre nem hivatkozott fellebbezésében, és a fellebbezés bizonyítékot sem tartalmazott ezekről.

Az NVB határozata nem jogerős, ellene három napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriánál.

A címlapfotó illusztráció.