Ősszel is rengeteg felfedezni való várja a Kajla-útlevél birtokosait

 

Habár már megérkezett az ősz esővel és hidegebb idővel, néha azért még elcsíphetünk egy-egy kellemesebb napot. Ilyenkor jó ötlet erdei kirándulásra indulni. Érdemes például felkeresni a Visegrádi-hegységben a Mogyoróhegyi tanösvényt.


Ezt a tanösvényt főképp családosoknak ajánljuk, hiszen a pici gyerektől az iskolás gyerekig, de talán még a középiskolások is élvezik azt, amikor vadon láthatnak dámszarvast, gímszarvastehenet, muflonokat” – mondta Békefi Andrásné, a Madas László Erdészeti Erdei Iskola vezetője az M1 Kék bolygó című műsorában.


Ezek után érthető, hogy a mindössze egy kilométer hosszú Mogyoróhegyi tanösvény miért része a Kajla-köröknek, amelyek főleg az alsó tagozatos gyerekeknek és szüleiknek lehetnek ismerősek.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta,

a Kajla-körök olyan turisztikai ösvények, olyan bejárható útvonalak, amelyek kisebb gyermekkel könnyen megközelíthetők.

A különböző Kajla-desztinációkon pedig pontokat lehet gyűjteni, Kajla-karikákat.

A program még 2019 nyarán indult a Magyar Turisztikai Ügynökség gondozásában. A Hol vagy, Kajla? nevű weboldalon az útvonalak mellett számos hasznos információ is megtalálható Magyarország nevezetességeiről.

A program azzal a céllal jött létre, hogy közelebb tudjuk hozni a gyermekeket a saját hazájukhoz, meg tudjuk ismertetni azokkal a természeti kincsekkel, épített örökséggel, ami körülveszi őket, minket

– mondta Szentkirályi Alexandra. Hozzátette, félmillió Kajla-útlevél van jelenleg forgalomban.

Az útlevelet a gyerekek tanévkezdéskor az iskolájukban kapják meg, idén ráadásul egy megújult füzetet vehettek át. A pecséteknek ebben is bőven van hely.

A honlapról tájékozódva, zsebükben az útlevéllel pedig már indulhat is a barangolás, például a Mogyoró-hegyen.

Egy tanösvény felfedezése persze nem csak a gyerekeknek lehet nagy élmény.

A szülőnek is eszébe jut a gyerekkora, és azt hiszem egy-egy ilyen természetismereti túrán a felnőttek is gyermekké válnak, és a családi szeretetet és a családi hangulatot is erősíti egy-egy ilyen kirándulás” – mondta Békefi Andrásné .

Hazánk bővelkedik a természeti értékekben és látnivalókban, éppen ezért a jelenlegi 22 Kajla-kör biztosan tovább bővül a jövőben. Addig pedig van idő bejárni ezeket az útvonalakat, még akár késő ősszel is.

A címlapfotó illusztráció.