×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Veszélyes anyag szivárog a soroksári konténerterminálon

 

Leállították a vonatközlekedést a kunszentmiklósi vonal Soroksár és Dunaharaszti közötti szakaszán szombatról vasárnapra virradó éjszaka, mert a soroksári konténerterminálon veszélyes anyag szivárog – közölte a Mávimform.

Hozzátették: emiatt pótlóbuszokra kell átszállniuk az utasoknak már az első hajnali járatindulástól kezdve Soroksár és Dunaharaszti között.

A vonatközlekedést a katasztrófavédelem tiltotta meg, mert a soroksári konténerterminálon egy tartálykonténerből veszélyes anyag szivárog. Ennek átfejtéséig 150 méteres körzetében tilos a vonatközlekedés.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy sósavtartály gőzölög a Budapest XXIII. kerületi telephelyen. Biztonsági okokból a közeli vasúti vágányon a forgalmat leállították, amíg az anyagot átfejtik egy másik tartályba.

Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat, a katasztrófavédelmi mobil labort, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották. A veszélyhelyzet megszüntetésben a MÁV vegyi elhárító egysége szintén részt vesz.


A katasztrófavédelmi mobil labor mérései nem mutatták ki káros anyag jelenlétét a levegőben.

A Mávinform közlése szerint emiatt pótlóbuszokra kell átszállniuk az utasoknak már az első hajnali járatindulástól kezdve Soroksár és Dunaharaszti között. Az előzetes tájékoztatás szerint ez a közlekedési rend egész vasárnap érvényben marad. A kunszentmiklósi vonalon az átszállások miatt hosszabb eljutási időre kell számítani.