Messze még a vége, nem szabad belefáradni a koronavírus elleni küzdelembe

 

Nem szabad belefáradni a koronavírus elleni küzdelembe, mert legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk – erre figyelmeztetett az országos tiszti főorvos. Szombaton csaknem 1500 új fertőzöttet regisztráltak itthon, és elhunyt 33 idős, krónikus beteg. Közben jövő héttől minden háziorvosnál ingyen elérhető lesz az influenza elleni védőoltás. Azt javasolják, hogy aki csak teheti, oltassa be magát, hogy legalább az influenza ne gyengítse a szervezetet – hangzott el az M1 Híradójában.


A járvány második hulláma még felszálló ágban van, a megelőzés azért fontos, mert az új fertőzöttek és az elhunytak száma folyamatosan emelkedik.


Egy nap alatt újabb 1474 embernél mutatták ki a koronavírust, ezzel 31 ezer fölé emelkedett az aktív fertőzöttek száma. 33 idős, krónikus beteg vesztette életét, így a járvány áldozatainak száma 1142-re nőtt.

Jelenleg több mint 1700 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, akik közül 179-en vannak lélegeztetőgépen. Több mint 14 000-en viszont már meggyógyultak a betegségből

Az influenza elleni védőoltás a megelőzés egyik fontos eleme. A koronavírus és az influenzavírus a légutakat támadja, ezért

ha a beteg nincs beoltva, PCR-teszt nélkül nehéz megmondani, hogy mi okozza a panaszait.

Ha egyszerre fertőződik meg mindkét vírussal, akkor a betegnek sokkal kisebb esélye van a gyógyulásra” – mondta Bense Tamás. A háziorvos hozzátette: az influenza akár halálos szövődményeket is okozhat, de az oltással elkerülhető a baj.

A fotó illusztráció (Fotó: Czeglédi Zsolt)

Október 20-tól minden háziorvosnál ingyenesen elérhető az influenza elleni védőoltás azoknak akik kérik.

A vakcinák kiszállítása már elkezdődött,

4000 db készítményt szánnak a fél és három év közötti gyerekeknek, illetve az ennél idősebb korosztályok számára is van elég oltóanyag.

Az aktív fertőzöttek és a gépi lélegeztetésre szorulók egyre többen lesznek – erről az országos tiszti főorvos beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Müller Cecília hangsúlyozta: az egészségügy készen áll a betegek fogadására, minden fertőzöttet el tudnak látni, viszont az első vonalban védekező kórházak lassan telítődnek.

A tiszti főorvos hangsúlyozta,

a járvány elleni küzdelem sikere az egészségügy mellett a lakosságon is múlik,

ugyanis a védekezési szabályok betartásával ők tudják a legtöbbet tenni a vírus terjedésének lassításért.

Mint fogalmazott, legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk áll, ezért nem szabad belefáradni a járvány elleni küzdelembe.

Újabb szigorításokat vezettek be több európai országban is a koronavírus miatt a hétvégén.

Franciaországban kilenc nagyvárosban, köztük Párizsban éjszakai kijárási tilalmat vezettek be, legkevesebb négy hétig. Nagy-Britanniában pedig újabb településeken, sőt, egész megyékben emelték a járványügyi készültséget. Londonban csak az egy háztartásban élők találkozhatnak egymással.

(Fotó: EPA)

Szombattól a francia főváros és nyolc másik nagyváros lakói este 9 órától reggel 6-ig csak alapos indokkal hagyhatják el otthonaikat. Például, ha munkába mennek. Az intézkedés legkevesebb négy hétig lesz érvényben, és 20 millió embert érint.

A kijárási tilalom betartására mintegy 12 ezer rendőrt és csendőrt mozgósított a belügyminisztérium.

A szabályszegőket átszámítva akár ötvenezer forintra is büntethetik.

Franciaországban szombaton rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak, egy nap alatt több mint 32 ezer embernél mutatták ki a vírust. A járvány kezdete óta nem volt erre példa.

(Fotó: EPA)

Londonban is újabb szigorítások léptek életbe szombaton. Csak az egy háztartásban élők találkozhatnak egymással a brit fővárosban.

A brit kormány új, háromfokozatú készültségi rendszert vezetett be néhány napja. A településeket három csoportba sorolják, attól függően, hogy hol milyen gyorsan terjed a vírus. Londonban szombattól a közepes készültségi szint van érvényben.

A legszigorúbb készültséget eddig csak az északnyugat- és északkelet-angliai városokban vezették be, Manchesterrel azonban vita van.

Szombaton Németországban is megdőlt a napi rekord, 24 óra alatt több mint 7800 embernél mutatták ki a koronavírust. Az államfőnek is karanténba kellett vonulni. Frank-Walter Steinmeier egyik testőrének ugyanis pozitív a tesztje. A politikustól is vettek mintát, de még várnak az eredményre.

Svájcban is aggasztó ütemben emelkedett az új fertőzöttek száma az elmúlt egy hétben,

naponta átlagosan 2000 beteget regisztráltak.

Hétfőtől minden nyilvános zárt helyen kötelező lesz a maszkviselés, és tilos lesz 15 főnél nagyobb összejöveteleket tartani ”– jelentette be a Szövetségi Belügyminisztérium vezetője.

Az alpesi országban eddig 74 ezer embernél mutatták ki a vírust, és több mint kétezren haltak bele a betegség szövődményeibe.

A címlapfotó illusztráció.